talpamban dübörög

villan a basszus-fény

Fekete Özvegy 

felfalja szerelmét

ajtók tárulnak gitár sikolt sírva

csatornába hull, hullám veri vissza

keserű nyál a számban:

Fehér Özvegy belefon magába

tükör mögé rejtett

döglött-világ-álmok:

lóbáljuk ki a hullát hatalmából

hulljanak a barna szirmok

a méltatlan rózsaágyból

Fekete Fiú trombitahangja,

sirató asszonyok mormolása,

végső imák dadogjatok:

Jim és a Kedves velem mulat

ma már ne ríjatok

Egymásba karoló körök

feszüljetek az éjszaka lányaira,

piros a káprázat lábuk között.

Pattanó köntösük legyen

szentségtelen-szent szemfedél

a sírba égett gyertyafényen.

Megtisztult napok üdvözüljetek!

The End!

Vég ne győzzön Genezisen.

Van Gogh szalmakalapos koponyáján

zúgjon a zsoltárok

százados porába rejtett Apokaliptikus hangulat. 

János tálcán tálalt fején felcsillan

a csillag: fény felhők függönyén.

Igen.

Igen?

Igen!

Táguló terek támadó tűzfalai nyomasztanak.

Tarts meg, emelj a tiszta, égbolton túli tisztaságba.

Tiporjuk el a lét sárkányait, a Szent György talpai alatt tekergő kínokat.

A világ palotájában csak téglányi a sátán sápadt szeme, a illanó fény… ellobban a szertehulló pillanatban.

Örvénylő szédület teperne maga alá, füst tekeredik tüdőágaim-rügyeim között.

Japán papírusz-paraván árnyékán bujkál a fertőzött dög, júdáspénz pörög gyulladt szemhéja mögött.

Megtartalak a mélység iszonyata fölött, pupilláink tengerében fennmarad az üldözött.

*

Egy repülőgép az őszi csatorna fáinak hegyén,

rózsaárus árulja utolsó kenyerét.

A szent ostya füttye szájpadlásunkra tapad,

tenyered hasamon, hajad a vállamon,

ez a múlhatatlan, örök hatalom.

 (2003. szeptember)