Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

A szerelem megváltoztat bennünket

2018. március 14. - Benke Rita

 

truelove.jpgNyolc fontos változást választott ki a La Stampa, amelyeket az igazi szerelem hoz életünkben. Megszívlelendő megállapítások.

1.Amikor szerelmeddel vagy, nyugodtnak és biztonságban érzed magadat, jó lesz a közérzeted is.

2.Nem kételkedsz minden apróságban. Amikor nem bízol valakiben, a fejedben állandóan forog egy kérdés. Ha bízol benne, lassan megszűnik benned ez a feszültség.

3.A dolgok természetes módon következnek egymás után. Az olyan típusú kérdések, mint „meddig várjak, míg jelentkezem”, vagy „hány nappal a második randevú előtt”, „mennyi idővel az első ágyba bújás előtt” ártalmasak. Nincsenek szabályok, mert minden pár két különböző emberből alakul ki.

4.Hasonlóan gondolkodtok olyan fontos kérdésekben, mint gyerek, vallás, politika, emberi értékek. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértés van, hanem, hogy az eltérő vélemények egymást gazdagítják.

5.A partnerrel szembeni kívánalmak – legyen becsületes, intelligens, kedves, szórakoztató – többé-kevésbé azonosaknak kell lenniük.  Túl nagy kompromisszumokat nem szabad tenni.

6.Rendszeresen kommunikáljatok egymással akkor is, ha nem találkoztok. Tartozni valakihez nagyon jó érzés.

7.Légy mindig önmagad! Néha taktikából az ember visszafogja magát, vagy túlteljesít, de ez nem jó.

8.Legyetek teljes bizalommal egymás iránt. Így lesztek boldogok, mert nem lesznek titkaitok egymás előtt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr7113737654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása