Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria


Anyahiány (Az Életek című könyvemből)

2024. március 08. - Benke Rita

Édesanya a helyi Földműves szövetkezet vegyesboltjában eladóként dolgozott a Főtéren. Ebben a legjobb az volt, hogy mi hárman minden reggel együtt mentünk a „dolgozóba”. Először óvodásként, majd az iskolába is. Előbb én értem oda a sulihoz, ez volt hozzánk a legközelebb, elbúcsúztunk és ők…

Tovább

A jel (Az Életek című könyvemből)

Sajnos pozitív lett a szövettani eredménye, motyogta az osztályvezető főorvos, a kezében lévő iratot tanulmányozva, talán, hogy ne kelljen a szemembe néznie. Négyen voltunk a főorvosi szobában, az osztályvezető, a helyettese, az adminisztrátor és én (meg egy orosz hússaláta - tehetném hozzá…

Tovább

A történelem ismétli önmagát (Az Életek című könyvemből)

Iván édesanyja, Tánya oly korban született, melyben néha megfagy a szív és az ember nem képes, vagy soha nem is tudott vagy az átéltek során elfelejt szeretni. Tányecska anyja, Irina, a Vörös Hadsereg sebészeként 27 éves korában járt, pontosabban rohant át Magyarországon a menekülő német hadsereg…

Tovább

Asszonyok a vonaton (Az Életek című novellás kötetemből)

Azon a ragyogó hétfői napon, amikor felszálltam a vonatra sima, eseménytelen utazásra számíthattunk. Pontosan indultunk, hétágra sütött a nap, és csak háttérzajként hallottuk a hangos bemondó információját, hogy a szemből érkező vonat hatvan percet késik.  Első Asszony azonnal feltűnt, ahogy magába…

Tovább

A lány és a halál (Az Életek című novelláskötetemből

Elvira három és fél éves koráig királylány volt a családjában. Sokan szerették és várták kíváncsi örömmel, mint az első gyerekeket szokás. Szülei az anyai nagyszülőknél laktak, amíg a családi házuk el nem készült. Habár a nagyszülők puritán módon éltek, de a kis Elvi óriási szeretetet kapott az…

Tovább
süti beállítások módosítása