Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Anyahiány (Az Életek című könyvemből)

2024. március 08. - Benke Rita

o1_4.jpg

Édesanya a helyi Földműves szövetkezet vegyesboltjában eladóként dolgozott a Főtéren. Ebben a legjobb az volt, hogy mi hárman minden reggel együtt mentünk a „dolgozóba”. Először óvodásként, majd az iskolába is.
Előbb én értem oda a sulihoz, ez volt hozzánk a legközelebb, elbúcsúztunk és ők továbbmentek a húgommal az oviba, majd végül édesanya ért be a munkahelyére. Igyekeznünk kellett, soha nem késhetett, ő nyitotta ugyanis az üzletet, mert a kolléganője, a bolt vezetője vidékről járt be és előfordult, hogy késett az autóbusza.

Délután a napköziben megtanultam a másnapi leckét, odamentem a húgomért és együtt érkeztünk édesanyához, akinek még volt általában félóra a munkaidejéből.

Édesapa legtöbbször elment reggel, amire mi felkeltünk, hatkor kezdtek az Erdészetnél, ahol ő brigádvezető volt.
Minden ment a maga útján azon a napon is, éppen úgy, ahogy előtte is mindig, senki nem sejtette, hogy ettől a délutántól valami megváltozik, és már semmi sem lesz úgy, nem lesz ugyanolyan, mint amit megszoktunk az addigi életünkben.
Ezen a napon bejött az igazgató bácsi, valamit sutyorogtak a tanító nénivel, majd engem szólítottak. Olyan furcsa volt a két felnőtt, érdekes párás szemmel néztek rám, szóltak, hogy pakoljam össze a holmimat, mert mindjárt jön értem édesapa. Akartam mondani, hogy még nem végeztem a leckével, meg hogy mi már egyedül járunk a húgommal, de valami volt a tekintetükben, így nem szóltam, csak szót fogadtam. Az igazgató bácsi elvette a táskámat, a másik kezével meg kézen fogott. Egészen ciki volt, mit össze fognak szekálni ezért holnap a többiek.
Izgultam, azon töprengtem, hogy mi van, mit követhettem el, de nem jutott eszembe semmi, meg rosszaság esetén engem hívattak volna, nem az igazgató jön értem… ekkor megláttam édesapát, aki a bejáratnál álldogált tétován – soha nem szeretett hivatalba, postára, bankba és más ilyen helyekre járni, még boltba se nagyon.

Szerettem volna a karjába rohanni, úgy örültem neki, de a diri még mindig fogta a kezemet. Aztán édesapa leguggolt hozzám.

(A novella folytatása az Életek című kötetben, megrendelhető a szerzőtől).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr6418348211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása