A kis piros Beetle megtorpanás
nélkül repült át Al Capone felett.
Látványára a költő kíváncsian felkapta
a fejét és felhajtott fél liter, múlt
heti joghurtot.
Az így új életre kelt joghurt hatás-
mechanizmusa jelentős nyomást
gyakorolt a sárga hajcsavarók és
a bodorodó füst együttműködésére,
melynek nyomán a költő simára
vasalta zaklatott lelkivilágát és
kezeltette belépőkártyáját a
Holdra indított első interkontinentális,
juj-de-orbitális tengeralattjáróba.
A kis piros Beetle behúzta
botkormányát és halk sóhajjal
takarózott be a rózsaszínű hólepellel.
Tankjában a kaukázusi joghurt
megbabonázva elegyedett szerelembe
az epekővel dúsított gyomornedvvel
(ellenállhatatlan vágyakat ébresztve
a szeptemberi kertek felett bodorodó
szürke füstben, ami sietve fonódott
a fodrászüzletből titokzatos módon
megszökött – momentán szociológiát
hallgató – sárga hajcsavaróra).
A kibontakozó cselekmény múzsaként
hatott az utazó nagykövetként lézengő,
évek óta elnémult költőre, aki boldogan
mártotta piros tintás kalamárisába
elavult számítógépét, hogy leírja az
utóbbi száz év legkorszakalkotóbb
jelentőségű irodalmi sorait:
A kis piros Beetle megtorpanás
nélkül…
Késik, késik, késik - ismételgette
a pályaudvar hangosbemondója
színtelen, szürke hangon. A Néma
Költő megkoszorúzta az ismeretlen
katona sírját és érezte, újra halva
született méhen kívül fogant
mondanivalója. Ismét elsiratva
tavalyi költeményének elvetélését,
felhajtott egy herbateát a restiben.
Gyomra hangosan lökte ki a fölös levegőt:
ez volt a Néma Költő első, ismét
meglelt hangja.
2001-08-31
© Benke Rita, 2001
