Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Venetóé a tiramisu-diadal

2018. április 11. - Benke Rita

05cooking-tiramisu1-videosixteenbyninejumbo1600.jpg

 Az idén márciusban történelmi jelentőségű vetélkedőt rendeztek Olaszországban Friuli és Veneto tartományok között. A két északi régió vívott meg egymással abban a világrengető kérdésben, hogy melyikükben készül a legjobb tiramisu.

A vita nem újkeletű, különböző apropókra újra és újra fellángol.

A vetélkedőn Veneto győzött, mivel a zsűri úgy ítélte meg, hogy a kávé a friuli süteményben nem megfelelő arányban képviseltette magát. Ezzel együtt jobb volt a vetélytársénál, amely ráadásul túl hideg is volt, ami a legnagyobb hibának minősült.

Tiramisu témában azonban semmi sem végleges. Eddig például a legrégebbi megjelent receptjét az 1970-es években tették, nemrég azonban kiderült, hogy van olyan is, amely az 50-es évekből származik.

Egy biztos: bárki is legyen a győztes, az olaszok (is) imádják ezt az finom édességet, sőt, egyre többet esznek belőle, főleg otthonaik falai között. A Just Eat házhoz szállító cég 2017-ben felmérést végzett Olaszország 10 legnagyobb városában és adataiból kiderül, hogy 9400 tiramisut rendeltek, főleg a klasszikus fajtából, de a pisztáciás, a nutellás, a gyümölcsös és a zöld teás változatból is.

Enrico Pancro, az Eatafy Mondo vezérigazgatójának tiramisu receptje 4 személyre.

10 db keksz (savoyard), 200 gr tejszín, 200 gramm mascarpone, 3 tojássárgája, 60 gramm kristálycukor, 20 gr. keserű kakaó, 4 kis adag csésze kávé.

Készítsük el a presszó kávét és hagyjuk kihűlni. Keverjük össze a tejszínt és a mascarponét, majd külön a tojássárgáját a cukorral. Öntsük össze a két elemet és tegyük félre.

Itassuk át a kekszeket a kávéval.  Helyezzünk egy tálra egy sor kekszet, tegyünk rá egy réteg krémet váltakoztatva, míg elfogy mindkettő. Tetejét szórjuk be kakaóval.

Gigi Padovani újságíró és felesége, Clara Vada írónő, akik már több gasztronómiai könyvet írtak, elhatározták, hogy megírják a tiramisu történet is. Szerintük a sütemény ünnepének dátuma azért március 21, mert „a tavasz első napján belemélyeszteni a kiskanalat ebbe a torkos specialitásba a hideg és ködös tél után ideális dolog”.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr8913814848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása