Mindenki megtapasztalta már azt a túláradó érzést, amely arra késztet, hogy magához öleljen és agyoncsókoljon egy kisgyereket, vagy egy kiskutyát. Az idegkutatók ezt „gyengéd agressziónak” nevezik, amely agyunk védekező reagálása a túláradó érzelmek ellen.

Ezt ugyanazok a mechanizmus indítják be, mint amelyek megnevettetnek bennünket, amikor a helyzet az ellenkezője, vagy amikor sírunk az örömtől. Ezeket a különös reakciókat gyűjtő szóval amorf emócióknak nevezzük.

A „gyengéd agressziót” 2015-ben azonosították, az újabb kutatások ennek idegi alapjait  keresik.

54, 18-40 év közötti személynek mutattak be négy csoport, gyermekeket és állatokat ábrázoló képet, majd a képeket értékelő szövegeket. A résztvevőknek szavazni kellett arról, hogy egyetértenek-e ezekkel a megállapításokkal. A kísérlet előtt, alatt és után elektro-enkefalogrammal figyelték az agyukat, és le tudták mérni, hogy mely területek aktivizálódtak.

Evolúciós szempontból nézve nem váratlan, hogy egy kisgyermek vagy kisállat látványa a gondoskodás ösztönét váltja ki. Sokan vannak, akik ha meglátnak egy kiskutyák, szinte azonnal úgy érzik, hogy örökbe kellene fogadniuk, de a gyakorlatban szinte soha nem történik meg. A jutalom az evolúcióban van, a természet azt jutalmazza, akiben több a hajlam az új generációk iránti figyelemre és gondoskodásra. Éppen e tengernyi érzés kezelésében segít nekünk a gyengéd agresszivitás.