Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Hogyan tanítsuk meg a gyerekeket, hogy törődjenek másokkal?

2019. január 14. - Benke Rita

empathy_1280x960-1024x576-1520545317.jpg

Sokan aggódnak napjainkban amiatt, hogy eltűnni látszik az emberek közti kedvesség, az empátia. A szülőket az foglalkoztatja, hogyan erősíthetnék gyerekeikben a közömbösség helyett a szeretetet – írja a Huffington Post, amely pszichológusokat és szülőket kérdezett meg.

Az empátia érzelmi kommunikáción keresztül alakul elsősorban. A gyerekeket első lépésként saját érzelmeik azonosítására kell rávezetni – mondja Michele Borba iskola-pszichológus. Csak ezután lesznek képesek arra, hogy megértsenek másokat.  Saját érzelmeik felismerésére jó módszer, ha a gyerek arckifejezését látva a szülő rákérdez: „Szomorú? – boldog – mérges vagy?” Az utcán, a  parkban séta közben pedig rá lehet terelni a figyelmet mások érzelmeinek leolvasására. Javasolnak olyan játékokat is, amelyben a gyereknek ki kell találnia, hogy milyen érzelmet mímel a szülő.

Ravi Rao gyermekneurosebész szerint a szülőknek ugyanúgy meg kell tanítaniuk az érzelmeket a gyerekeknek, mint a színeket vagy a számokat. További lépésben már fel lehet tenni olyan kérdéseket is, hogy mit érezhet más, például a kis pajtása, akitől elvette a játékát.

Madelaine Sherak, a Superheroes Club című könyv szerzője, amelyben a kedvesség jótékony hatását magyarázta gyerekeknek, arra hívja fel a figyelmet, hogy egy film közös nézése, vagy egy könyv olvasása is jó alkalom az empátia fejlesztésére, de be lehet mutatni ezeken keresztül a gonoszságot és a kegyetlenséget is. Rá lehet vezetni a gyereket, hogy milyen lett volna a szereplők sorsa, ha gonoszság helyett szeretettel találkoznak. Michel Borba olyan erős érzelmű töltésű műveket ajánl, mint a Harry Potter, a Charlotte hálója, vagy a Ne bántsátok a feketerigót.

Ugyanakkor az empátiára való nevelés csak akkor hatásos, ha maguk a szülők is példát mutatnak és empátiával közelítenek másokhoz – figyelmeztet Rao, aki legalább ennyire fontosnak tartja, hogy a felnőttek szavaikban is pontosan kifejezzék a gyerekek előtt saját lelkiállapotukat, hogy azokat a kicsik a helyükre tudják tenni.

Laura Dell, a cincinnati egyetem professzora rendkívül fontosnak tartja, hogy a szülők felismerjék a gyerek érzelmeit és tiszteletben tartsák azokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy a gyerek minden szeszélyének engedni kell, de ha jót cselekszik, segít másoknak, azt feltétlenül méltányolni kell, ezen keresztül bizonyosodik meg magatartása értékéről.

Aszülők feladata segíteni a gyerekeket abban, hogy képesek legyenek kiteljesedni a mai sokféle társadalomban, ismerjék meg a különbözőségeket, legyen az kulturális, etnikai, vallási vagy fizikai – hangsúlyozza Madelaine Sherak – sokféle mód van erre fogékonnyá tenni őket: könyvek, filmek, múzeumok, más konyhák megismertetése, részvétel különböző vallási és etnikai csoportok által szervezett eseményeken, Ezt a célt szolgálhatja az önkéntes munkába való bevezetés is. Minden ilyen „kirándulás” után azonban meg kell beszélni a tapasztaltakat, és válaszolni kell a gyerek kérdéseire – tabuk nélkül, saját szűkebb és tágabb környezetében. Ravi Rao a multikulturalitás tiszteletének eszköze lehet az is, hogy legalább a magánszférából kiirtsuk a rasszista vagy a kulturális különbözőségeken alapuló vicceket. Ha egy gyerek ilyen légkörben nő fel, akkor sokkal nehezebben gyökereznek meg benne a pozitív üzenetek.

Laura Dell úgy véli, hogy a szülő elkövet egy hibát a gyerek előtt – például udvariatlan egy eladóval egy üzletben – ismerje azt el, miután lehiggadt. Ezzel hitelesebbé válik a nevelése is.

Thomas Lickona fejlődés-pszichológus szerint arra is meg kell tanítani a gyerekeket, hogy meglássák a jóságot, az emberbarát cselekedeteket a külvilágban, amely napjainkban gyakran ideges és erőszakos. Segítsünk nekik észrevenni, hogy néha a legapróbb kedvességek is milyen nagy hatással lehetnek mindennapi életünkre.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr7414554128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása