A légben lobogó lombokon,
felém bólogat szőlős dombokon
az ősz.
Hajnali pára szárnyán égre tör,
lágy sóhajjal a rét füvére köp
a köd.
A hegy mögül, rózsás felhőn,
tüzét próbálva ma is feljön
a nap.
Szűz sugárral nagyot szippant,
a pára, a köd elillanhat
Szívemben a nyár parazsa
barnába bomlik csigalassan
vörösből.
Szellő rezdít hárslevelet
néhány sárgát lelebegtet
szárnyain.
Pihe-puha avar alatt
az új rüggyel mélyen alhat
a tavasz.
1997.
