Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Rita a gondolatolvasásról

2016. január 13. - Benke Rita

Az idegi dekódolás technikája révén hamarosan beleolvashatnak az emlékeinkbe, jövőbeli terveinkbe, egészségünk aktuális állapotába, Jack Gallant amerikai, és Shinji Nishimoto japán kutatók eredményei szerint.

Munkám kapcsán és személyiségemből is ered, hogy nagyon örülök a felfedezésének, hiszen általa számos olyan beteggel sikerülhet a kommunikáció, akik sem beszélni, sem írni, vagy más módon magukat kifejezni nem képesek. Az idegi dekódolás technikájának közvetítésével megérthetnénk őket, segíthetnénk nekik megértetni, kifejezni magukat, kinyilvánítani akaratukat, amely akár a gyógyulásukat is előrelendíthetné, de mindenképpen színt vihetne be mindennapjaikba.

Gyerekként és sci-fi rajongó tinédzser koromban, de azóta is sokszor gondolkodtatott el a gondolatolvasás lehetősége, képessége, és mindig figyeltem az ezzel kapcsolatos tudományos kutatásokra.

Elképzeltem, hogy mennyivel egyszerűbb lenne a kommunikáció az emberek között a gondolatolvasással, nem lennének félreértések, félremagyarázások, meg nem értések, hiszen ugyanazon szimbólum alatt mindenki ugyanazt értené, nem befolyásolná a megértést a neveltetés, a személyiségbeli különbözőségek, sőt, a megnyilvánulásainkat még az olyannyira befolyásoló érzelmek sem. Talán még a férfi és a nő is jobban megértené egymást, de legalábbis könnyebben elfogadnák cselekedeteik, gesztusaik mozgatórugóit. Az sem okozna problémát, ha valaki más anyanyelvű, más nemzetiségű, más vallású…, egyszóval, naivan azt feltételeztem és reméltem, hogy a gondolatolvasás képességével akár még a világbéke is kitörhet.

 Persze akkor még ártatlan voltam, és nem olvastam George Orwell 1948-ban írt könyvét, 1984 címmel, amelyben a „Gondolatrendőrség” egyáltalán nem demokratikus, és az emberi szabadságjogokat egyáltalán nem tisztelő intézményéről először hallottam. És ott olvastam a „Nagy Testvérről, aki mindig szemmel tart”…

 Gallant és Nishimoto felfedezésének olvastán, optimista emberként, először most is örültem, hiszen nagyon sok súlyos idegbetegségben szenvedő ember életében nyit, nyithat meg új lehetőségeket, aztán beugrott, hogy a világot nagy lépésekkel előrelendítő felfedezéseket hányszor használták nem éppen humánus, vagy az emberiség, a föld jövőjét pozitívan befolyásoló célokra. És habár az idegi dekódolás útján történő, nem szokványos emberi kommunikáció még gyermekcipőben jár, mégis úgy vélem, nem lehet elég korán gondolkodni a vele kapcsolatban felmerülő etikai kérdéseken, a törvényi szabályozáson.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr868248268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása