Kompulzív fantáziazavarnak is hívják ezt az ismeretlen és alábecsült betegséget.

A Repubblica néhány konkrét esetet is felidézett. Anna sok évet pazarolt el az életéből azzal, hogy nyitott szemmel álmodott: nem sikerült lediplomáznia sem, miközben barátai a jövőjüket építik, és nem tudja, hogyan szabaduljon meg ettől a csapdától.

Luca a karantén idején esett depresszióba: egy kis fantasztikus világban talált menedéket, mígnem a végén teljesen elszakadt a valóságtól és testétől, csak elsőrendű szükségleteit elégítette ki. Egy kortársa húzta ki a bajból, sikerült rábeszélnie, hogy forduljon pszichoterapeutához.

Stefaniának mindig is fejlett volt a fantáziája, de csak a közelmúltban döbbent rá, hogy bezárkózott a saját fejébe, amely olyanná vált, mint egy televízió.

A maladaptív nappali álmodozás (Maladaptive Daydreaming – MD) a közös bajuk mindhármuknak. Ez készteti őket arra, hogy strukturális és összetett fantáziákat alkossanak részletes történetekkel és személyekkel, mintha egy filmben lennének, és ez egészen addig juthat el, hogy  helyettesíti az emberi interakciót és a betegek egyfajta „párhuzamos életet” élnek.

Ezt a betegséget mintegy 20 évvel ezelőtt Eli Somer professzor, a haifai egyetem klinikai pszichológusa kezdte először kutatni. Az ő nyomdokain indult el a vicenzai Valeria Franco, aki ma már az olasz maladaptív nappali álmodozás-szövetség elnöke. „Húsz év után jöttem rá, hogy ez a fantáziálás függőséggé vált. Nem voltam képes leállni, sem pedig beazonosítani a problémát. Így aztán megírtam a tüneteimet az interneten, és rájöttem, hogy nem vagyok ezzel egyedül és nagyon sok választ találtam Somer professzor kutatásaiban” – mondja Valeria.

A legfőbb tünetek: naponta hosszú időt töltenek el képzeletbeli történetek kitalálásával. Ez olyan függőséggé válik, hogy képtelenek munkájukat végezni és társadalmi életet élni, de alvászavaraik is vannak, mert a fantáziák áradata nem akar megszűnni. Jellemző a fel s alá járkálás, a himbálózás, egy tárgy babrálása egy fajta önhipnózisos állapotban.

„Gyakran az MD-betegek téves diagnózist kapnak, mert a betegség hasonló más mentális zavarokhoz, például a szorongáshoz vagy a depresszióhoz. Vannak olyan szakértők, akik a skizofrénia hallucinációihoz hasonlítják a tüneteket” – állapította meg Somer, aki kezdetben olyan pácienseket kezelt, akik valamilyen gyerekkori traumából próbáltak kijönni a fantáziákba való meneküléssel, hogy megvédjék magukat az érzelmi fájdalomtól.

Az ilyen zavarokat konfliktusos légkör is okozhatja, egyes „kompulzív álmodozók” érzelmi igényeiket próbálják kompenzálni, vagy pedig azt a sikert hajszolják, amelyet gyerekkorukban megjósoltak nekik, de a valós életben nem értek el.

„Olyan ez, mint ha a fejükben lenne a Netflix – magyarázza Valeria – mindenki más műfajt kedvel: van, aki egy filmből, egy könyvből indul ki, van, aki egy valós személy körül épít fel történetet. Másokat viszont untat a valós élet és a fantasy világába menekülnek, elképzelik, hogy varázserejük van, hogy együtt járnak Harry Potterrel Hogwarts-ba.”

A legkisebb közös nevező közöttük, hogy tudják: egy képzeletbeli életet élnek meg, elszigetelve otthonukba, ahol elég egyetlen szikra, például egy zene, hogy elindítsa a nyitott szemmel való álmodozás fékezhetetlen vágyát.

„Vannak, akik már félnek zenét hallgatni, nehogy e kompulzív fantáziák rájuk törjenek. Másokkal előfordul, hogy az asztal körül rohangálnak, és nekimennek a falnak egyfajta transzállapotban” – teszi hozzá Valeria, akinek a szövetségénél legtöbben a 20-30-as korosztályból jelentkeznek, de vannak 40-50 éves függők is, akik azért megtanulták ezt kezelni hála a munkájuknak és a család körüli feladatoknak, amelyekből nem tudják kihúzni magukat, bár szégyenkeznek állapotuk miatt.

Egyes pszichológusok, akik a viselkedési függőséggel foglalkoznak, elsősorban a Mindfulness Traininget javasolják, amelynek révén az emberben jobban tudatosodik a külső valóság és csökken benne a fantázia bekebelező hatása. Mindehhez azonban, hangsúlyozza Valeria, nem kevés akaraterő is kell a betegek részéről.