A kis piros Beetle megtorpanás
nélkül várakozott, miközben ablaktörlő
lapátjaival jobbra-balra legyezve
kergette el az újpalotai csarnokból
odaszabadult szemtelen, piaci legyeket.
(Mivel mindig pedánsan ügyelt nett
megjelenésére és a fekete legyek miatt
úgy nézett ki, mint félbevágott cecei
görögdinnye.) Unatkozva pihegett a
zsúfolt lakótelep kopár parkolójában,
amikor felfedezte az anyósa madártollas
tokkalapját viselő Néma Költőt. Aki az
őszibarackoktól vitamindúsan és üdén
sétálgatva éppen a kirakatokon
legeltette szemeit, mert sárga
hajcsavarókat keresett a túlságosan
egyenes cigarettafüst bebodorítása
céljából. A hangja elvesztése óta
mélabús, nihilista elveket valló,
egészségtelen szkepticizmusáról elhíresült
Néma Költő észre sem vette, hogy régi
Ismerőse, Torbán doktor integet felé a
hatvankilences villamos végállomásánál
várakozva, kezében izgatottan lobogtatva
a jövő évi választási hadjárat Néma
Költőre jutó – egy főre eső - statisztikailag
alátámasztott költségszámláját. Végre
észrevette a hivatása gyakorlását
(átmenetileg) hatalmi-politikai pályára
cserélő doktort és örömmel köszöntötte,
mivel éppen képzavarásra is alkalmas
népszavazáshoz gyűjtött állampolgári
aláírásokat abban a sorsdöntő témában,
hogy a Magyar Honvédség Partizán
és Tengerészgyalogos Alosztályának
Hadrafoghatósági Szinopszisa – különös
Tekintettel a Dögevő Kaktuszok
Evolúciójára a Harmincéves Háborútól
Napjainkig kutatása céljából létrehozott
non profit alapítvány pénzügyi alapjait
megteremtsék. Néma Költő parkinsonosan
reszkető kezekkel írta rá Torbán úr
számlájára:
A kis piros Beetle megtorpanás
nélkül…
Késik, késik, késik – az állami párt-appanázs
panaszolta fent nevezett doktor és közben
(de jure, vö: de facto) törölte ki szeméből
a budai villaépítésekről titokzatos módon
megszökött oltott mész darabkát. Begyulladt
szemmel borult a költő vállára, aki
késedelem nélkül produkált egy, a parlagfűére
idült módon hasonlító allergiás tünetet és
immunrendszere helyett ő maga tett
rezisztens lépéseket TAJ-számának
hipochondriás alkalmasságát illetően.
2001-09-6/7
© Benke Rita, 2001