Néma költő bánatában megivott hét
deci Calvadost. Az ital vörös ködöt
borított tudatára és merészen
szeretkezni kezdett bombázónak
igazán nem nevezhető, nélkülözésektől
korán megszürkült, vézna asszonyával –
aki tulajdonképpen P. Howard
(alias Rejtő Jenő) Szőke Ciklonjának
mostani reinkarnációja. A nyelve alatt
Nitropentin helyett kék tablettát
szopogató, szívbeteg költő, életében
először juttatta csúcsra a frigiditásáról
elhíresült grönlandi jéghegyet és az
így megnövekedett édesvíz nyomán
Jarbóxy Talány egy ászt szervált.
A felharsanó Carmina Burana
kezdő akkordjai ráfonódtak a szociológiából
doktorált Sárga Hajcsavaróra, melynek
nyomán Hammurabi úgy döntött,
Legyen ön is milliomos.
Az ez idő tájt összeomló Rockefeller-klán
még megbízta a KGB és a CIA obsitosait,
Háry Jánost és Münhausen bárót, a költő
világgá ment hangjának felkutatásával.
Tessék megenni az ebédet! - mondta a költő
nélkülözésektől korán megszürkült, vézna
asszonya, de süket fülekre talált és ezzel
szigorú biztonságtechnikai intézkedésekre
serkentette a világ legjelentősebb
légiforgalmi társaságait. A szürke füst
hirtelen zöldre váltott és
a kis piros Beetle megtorpanás
nélkül…
Késik, késik, késik – a bakfitty, mondta
színtelen, szürke hangon Rózsa Sándor
miközben emberbaráti szeretetről
tanúbizonyságot téve törekedett a világ
közgazdasági, pénzügyi és nem utolsó sorban
harcászati egyensúlyának megteremtésére.
A hirtelen beállt világbéke következtében
óriási készletek halmozódtak fel, és
megzajdult eszkimók cserekereskedelem
révén adták el rénszarvas bundáikat,
feljajdult afrikaiak gyémántjaiért, (Néma
Költő hazája például cseresznyét cserélt
antarktiszi cseresznyéért messze kikerülve a
pénz használatát. A Luxorban felriadó fáraó –
eladni valója nem lévén – hastáncolni kezdett
Lennon betiltott Imagine-jének ritmusára.
Szerencsére kölcsön kapott egy piros fezt,
mumifikálódott fejének eltakarására és e
különös apropó folytán a világ ismét megmenekült
az atomjaira hullás fantasztikus lehetőségétől.
2001-09-21/23
© Benke Rita, 2001