A felkelő napot jóval megelőzve,
Néma Költő négy harminckor lenyomta
a csörgő, nélkülözésektől korán megszürkült
vézna asszonyát az összeizzadt kispárnára.
Rá jellemző szenvedéllyel felhajtott
egy jázminteát, kis kaukázusi joghurttal
borzalmassá téve, meggyújtotta kedvenc
füstölőjét, végig tornázta a Nap-üdvözlet
ászanasorozatot és éptelen testben alig
lélek bámult a Nap ametiszt szemébe.
Mi újság Kenguru Madár? – kotyogott a kis
piros Beetle megtorpanás nélkül, amikor
a szél szárnyán érkezve megérintette a
kései vénasszonyok nyavalyájának egy
elpilledt ökörnyála. A költői kérdésre
tétova határozottsággal érkezett a nem várt
válasz, melynek nyomán Néma Költő
ablaka alatt klónozott orgonák bontottak
rügyeket (elvégre hamarosan Mindenszentek
lesz) és az „én rádiómban” rossz társaságba
keveredett hangok harsantak fel
Rick Wakeman Arturjából.
Nem számítva a jelenségre, tévedésből
bekapcsolta magát a költő tizenöt éves
Videoton márkájú színes televíziója,
amelyben éppen az ünnepi masírozást
közvetítették a fellobogózott és integető
gyerekektől hangos, eufóriában fürdőző
Hűdemarhajókvagyunk térről. Az erős,
de meleg szélben Sárga Hajcsavaró
hajlongott, érzéki hastáncot lejtve a Szürke
Süssfelnap féltékenyen fojtogató ölelésében.
Néma Költő elbűvölten hallgatta a csodás
jelent éltető és mégolyanabbjövőt ígérő,
orrunknálfogvavezető szpíker hatalomteljes
szavait, majd a Lánchíd pesti hídfőjét őrző
kőoroszlánra bízta kiadatlan verseit és
beállt az utcai gesztenyesütő előtt állók sorába.
A kis piros Beetle megtorpanás
nélkül…
Késik, késik, késik az egyes villamos
feloldó, édes szerelme – mondta a múlt század
híres filozófusa – pedig a csomagom is nehéz
és többet adtam, mint ami járt.
Néma Költő benyomott egy White Ladyt
melyben a joghurt volt a fehér és
édes álomba zuhant az IC-ként elrobogó
szélben susogó nyár-nyír, tölgy-völgy
(vagy mi?) fák muzsikáját hallgatva.
Ekkor meglegyintette lelkét az italból
a lady, mint múzsa, de…
2001-10-23
© Benke Rita, 2001
