Első találkozás

• Hol van most az a sárga arcú néni, aki ágyban feküdt és annyira örült nekem egyszer, amikor elmentünk meglátogatni őt? – kérdeztem Anyukámat, tudván, hogy mindig őszintén válaszol. Most is elmondta, hogy meghalt, meg hogy az a néni a nagymamám mostohája volt

Valahogy nem kellett megmagyarázni mi az a mostoha, bár azt hittem eddig, hogy csakis gonosz lélek lehetett az, míg a sárga arcú nénivel kapcsolatban más volt a megérzésem. Tévedtem pedig, mert nem volt jó a születése pillanatában megárvult nagymamámhoz.

Nyilván a halál árnyéka szelídítette meg.

A halál fogalma is valahogy teljesen egyértelmű volt. Honnan is tudhat ilyesmit az ember 3-4 éves korában? Ám valahogyan teljesen lehetetlennek, végtelenül igazságtalannak éreztem akkor, akár a saját, akár a szüleim halálát.

2012. szeptember 2.

 

 

22.

A Rómaitól a Kiskorona utcáig

A Rómaitól a Kiskorona utcáig, majd vissza teljesen ugyanaz a távolság. Már ha kilométerben számolja az ember.

Azonban, hogy ha sült halban számítjuk, akkor általában négy hekkről van szó. Természetesen ez is viszonylagos, és függ attól, hogy mind a négyen halat választunk-e, vagy esetleg valami más kerül a gyomrunkba. Hekkben számolva, a mai út zérusban összegződött. Tekintettel a fenti halak bálnába hajló méretére, mindenki mást választott.

 

Az erő, ha velünk van

A médium kis tálkaként fogta össze a két öblösített tenyerét. Érezte, hogy átforrósodik, hogy külső szemlélő számára talán nem érzékelhető módon megvastagszanak kezei, a felgyorsult véráramlás következtében túl a melegen és a mérhetőségen az energiaáramlás is megnő, de ez a pluszerő még az egészséges tartományban marad. Ahogy a keleti harc- és mozgásművészetek űzői, ő is érzékelte amint láthatatlanul kitágul a lénye, kezei, karjai először csak Budapestet, majd Magyarországot, a Földbolygót, végül az egész Univerzumot átölelték. Karjai megsokszorozódva, ahogy a madár szárnyaiban a tollak (kicsit még itt voltak, majd átúsztak a következő méterekre, de máris odébb voltak már…) végig simogatták a Teremtő teremtményeit, mintegy belülről, szinte eggyé válva mindenekkel. És úgy is volt.

Az eddig felfelé fordított tenyereit most lefelé fordította és a mások számára láthatatlan pezsgést maga felé irányítva töltötte fel saját energiacsatornáit.

Laza mozdulattal lesimította zöld arcáról, vállairól a felesleget, visszahúzott zöld antennácskáit kieresztette a feje tetején, beszállt a háttérben várakozó villódzó csészealjába és az óbudai Kiskorona utcai tízemeletes tetejéről átlibbent a Hármashatárhegyre szentjánosbogarakat gyűjteni.

2012. szeptember 3.