A minap egész napos munka után iszonyú fáradtan értem haza. Aznap este vacsora után már nem akartunk semmit sem csinálni, csak „elomlani”, ahogy férjemmel mondani szoktuk. Ekkor megszólalt kaputelefon. Barátnőm jelentkezett be, éppen most jött a kertjéből és gondolta, felugrik néhány friss zölddel. Két hatalmas csomag citromfű volt nála, és a csodás savanykás zöld illat rögtön betöltötte otthonunkat, és ahogy ezt belélegeztem, ólmos fáradtságom mintegy varázsütésre elmúlt.
Férjem rögtön kikapott néhány szálat, máris tette fel a teavizet, én vízbe tettem a néhány gyökeres szálat, amelyeket el fogok ültetni. A többit pedig szétterítettem az erkélyen egy nagy terítőn, amelyen többek között a csalánt is szoktuk szárítani. Ha megszárad, akkor jön férjem, aki ugyanúgy imádja a fűszereket lemorzsolni és üvegbe tenni, mint a befőzéseket. Közben néha még dalolgat is a régi olasz slágert átírva, „guarda come morzsoló…”. Ahogy elnéztük a mennyiséget, ebből egész jövő télre lesz citromfű-tea, még szeretteinknek is.
A citromfűvet (Melissa officinalis) „zöldnyugtatónak” is hívják, nyugtalanságra, idegesség, izgatottság ellen, alvászavarok teakeverékeiben hasznos, valamint idegi eredetű gyomor-, bél- és szívpanaszoknál, epe- és májbántalmaknál. Betegségek után erősítőszer, továbbá görcsoldó, izzasztó, étvágyserkentő, szélhajtó és epeműködést javító hatásai vannak.
Teája ideg- és szívnyugtató, idegerősítő, emésztést elősegítő, nyáron lehűtve különösen csodás szomjoltó. Néhány friss levél képes teljesen megbolondítani a hideg gyümölcsleveseket.