Kicsit megrémisztettek minket az idei korán jött tavaszi fagy, és a sárgabarackok pusztulásáról szóló hírek. Mi lesz az idei baracklekvárunkkal, amelynek egész családunkban a legnagyobb a keletje? Szerencsére az idő megkegyelmezett nekünk, és - némi türelemjáték után - ezúttal is sikerült beszerezni a legmegfelelőbb befőzni valót. Az idén régi "szállítónk" "Somló úr" (így neveztük el, mivel hasonlít a nevezetes Artúrra) volt a forrás, csodálatosan érett barackjaival a Vörösvári úti piacról, így Férjem is belevethette magát kedvenc tevékenységébe, a magozásba és a darálásba. Ez utóbbi módszert néhány éve vezettük be a barack- és a szilvalekvár esetében. nem csupán energiatakarékosabb a főzés, hanem homogénebb lesz a lekvár és főzés közben sem durrog olyan vadul. A fotó még a "start'" előtt készült. Majd alágyújtottunk a lábosoknak, és felváltva kavargattunk - egy hatalmas fakanállal, amit az idén szereztünk be, valamint egy olyan, szintén fából készült "fenyítő" eszközzel, amelyet edzőtermemben nyertem szorgalmas munkámért. Alig másfél óra múlva már jöhetett az üvegezés (előbb az édesítővel készült adag, családunk édesszájú cukrosainak), majd a többi. Nemcsak az íze lett isteni (talán eléri a tavalyi csúcsot!), hanem aranyló színe is szemet gyönyörködtető!