A szerelem intim, szubjektív érzés, amelyet könnyű megtapasztalni, de nehéz leírni. Költők és filozófusok próbálják meghatározni évezredek óta. Ma pedig már beleszólnak a modern technika eszközei, az elektródák, az agyról készített képek is

Amerikai kutatók vizsgálták a szerelem normális mechanizmusát és mint ahogy a korábbi kutatásokban is, amelyek felfedezték az oxitocin és a dopamin szerepét az érzelmi kapcsolatok létrejöttében, ők is a mezei pockot választották vizsgálódásuk tárgyának, mivel a kis rágcsáló monogám, egész életében kitart egy partner mellett.

A kutatók nyomon követték, milyen neurális kapcsolat alakul ki a párválasztás folyamatában a döntéshozatalban szerepet játszó homlokkéreg és a jutalmazási rendszert szabályozó nucleus accumbens között.

Szondával monitorozták ezt az agyi tevékenységet a nőstényeknél a hímmel való barátkozás fázisában. Felfedezték, hogy a homlokkéreg ütemezi a nucleus accumbens neuronjainak ritmikus ingását, funkcionális kapcsolatot kiváltva a két terület aktivitása között.

Minél erősebb volt ez a kapcsolat, annál gyorsabban barátkozott meg a nőstény a hímmel. A legerősebb kapcsolat a két zóna között a párzáskor nyilvánult meg. A kutatók az eredményt optogenetikai módszerrel is megerősítették, fény-nyalábbal erősítették meg a kommunikációt a két agyi zóna között és ezzel növelték a két pocok között az érzelmi megnyilvánulásokat.

A felfedezés hasznosítása nem szűkül be természetesen a pockok szerelmi életére.

„Az agyi kommunikációk hasonló variációi alapjai lehetnek a pszichiátriai zavarokban vagy autizmusban szenvedők szociális magatartásának” – nyilatkozták az Emory University kutatói, akik tanulmányukat a Nature-ben tették közzé.