A bárok, gyors étkezdék, az éttermek többsége és az iskolai menzák ételei nem egészségesek a serdülők számára. A bristoli egyetem kutatói e témában végzett felméréseik eredményét ismertették a kóros elhízásról szóló európai kongresszuson Portóban.
A kutatók olyan élelmiszereket vizsgáltak, mint a chips, a szénsavas üdítők, az édességek…A serdülők étkezési szokásaira koncentráltak, hogy megismerjék: milyen faktorok állnak téves étrendjeik kialakulása mögött, amely túlsúlyhoz és más betegségekhez vezet. Nagy-Britanniában ez minden negyedik fiatalra vonatkozik.
884 serdülővel foglalkoztak, azt kérték tőlük, hogy vezessenek négy napig naplót arról, hogy mit esznek. Majd interjúkat készítettek 14-16 év közöttiekkel.
Kiderült, hogy a kevésbé egészséges ételeknek több mint a felét házon kívül fogyasztják.
Az ott kapható ételek fogyasztása nem az étkezési igényeket elégíti ki elsősorban, hanem egy csoporthoz való tartozás vágyát – állapították meg. Segíteni ezen a kutatók szerint egyrészt az étkezdék javításával, másrészt a házi ételek variálásával lehetne.
Az olasz menzák kínálatát is van javítani való – írja a La Repubblica. Például sokszor előfordul, hogy az ebédben sok a szénhidrát, kenyeret, tésztát és burgonyát kapnak nagy mennyiségben. Kifogásolható az is, hogy a zöldség nem második fogásként, hanem köretként szerepelnek.
Szükség van ezen kívül a menza személyzetének, a szakácsoknak a képzésére és nem utolsó sorban a diákoknak a helyes táplálkozásra való oktatására.
„Egyes tanulók dupla adagot kérnek, mások nem kérnek a nekik nem tetsző ételekből és többet kérnek a kedvencükből. Ezt a gyakorlatot nem lenne szabad folytatni” – mondják a gyermekélelmezés szakértői, akik azért azt is megállapították, hogy az olasz diákok ritkábban fogyasztanak házon kívül kapható gyors ételeket, mint brit társaik.