Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Aki elégedett az élettel, az 50 felett is egészségesebb

2019. február 13. - Benke Rita

28-050606-best_dating_sites_for_people_over_50.jpg

Az egészségre is pozitívan hat, ha valaki elégedett életkörülményeivel, azzal, amit elért. És ez különösen igaz 50 év felett.

Két angol kutató széleskörű felméréssel bizonyította ezt.

7000, 50-90 év közötti embertől kérdezték meg 2012 és 2016 között, hogy mennyire elégedettek az életükkel, majd elemezték egészségi állapotuk fő paramétereit, olyan biológiai mutatók is, amelyeket vérvizsgálatból nyertek.

Ezután azt vizsgálták, hogy milyen tényezők kapcsolódnak leginkább a boldogságérzethez. Kiderült, hogy az egyik fő tényező a fizikai teljesítmény: erő a kezekben és a test felső részében, gyors gyaloglás kifulladás nélkül, normális súly. Azok, akik kijelentették, hogy elégedettek az életükkel, például 18%-kal gyorsabban tudnak gyalogolni, mint akik kevésbé elégedettek. Az is boldogabb, aki többet mozog, és egészségesen étkezik.

Aki úgy érzi, hogy értelmes az élete, annak magasabb a HDL, a jó koleszterin-szintje, magasabb a szervezetében a D-vitamin-koncentráció, alacsonyabbak a gyulladásra utaló jelek. Azok a résztvevők viszont, akik a legelégedetlenebbek az életükkel, könnyebben lesznek később depressziósok, és 30%-kal nagyobb valószínűséggel lesznek akut fájdalmaik.

A teljes élethez hozzátartozik az érzelmi teljesség is. Az élettárs, a barátokkal ápolt kapcsolat, a szabadidő értelmes kitöltése, a művelődés, a kultúra mind-mind fontos tényező.

Megtölteni életünket emberekkel és tevékenységgel, megteremteni azt az érzetet, hogy van értelme az életünknek: mindez visszahat testünkre-lelkünkre, segít abban, hogy egészségben öregedjünk – ez a kutatás legfőbb tanulsága.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr2014622964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása