„Ezerszer virulensebbek minden mikrobánál, ha az ember betegnek képzeli magát” – mondta Marcel Proust, Az eltűnt idő nyomában szerzője, a történelem egyik leghíresebb hipochondere.

A francia író mentségére szolgál, hogy egészsége nem volt szilárd. Már tíz éves korában egy idegi eredetű asztmája volt, amelytől egész életében szenvedett, és ez vitte végül sírba. Az erős, heves rohamok tíz naponként ismétlődtek. Ezeket súlyosbította a miattuk kifejlődő depresszió. Attól félt, hogy nem tudja megírni monumentális művét és egy sor mánia rabja lett emiatt. Udvariatlan volt környezetével, nem tűrte az erős hangokat, bezárkózott a szobájába, amelynek falait parafával szigeteltette, ettől viszont allergiás lett. Megtiltotta, hogy virágot vigyenek a házába a pollenek miatt, nem tűrte az illatszereket. Naponta elhasznált több tucat kéztörlőt. Az ágyában élt és írt, az utazások megrémítették. Időnként hashajtót vett be, amitől görcsei voltak.

Számos más hipochonder is beírta magát a történelembe: közéjük tartozott Hans Christian Andersen, Andy Warhol, Charles Darwin, Tennessee Williams, a híres kanadai zongoraművész, Glenn Gould, vagy az excentrikus multimilliárdos, az „Aviátor” Howard Hughes, de Bartók Béla és Füst Milán is. Ki hinné, hogy minden idők leghíresebb ápolónője, Florence Nightingale is ebben szenvedett – és 90 évet élt… A magyar színjátszás két tragikus esetet is ismer a 20. századból: a képzelt betegség hajtotta öngyilkosságba Rozsos Istvánt és Benedek Tibort.

És nem véletlen, hogy évszázadok óta népszerű Moliére Képzelt betege. Vélhetően a nagy francia komédiástól sem állt távol a hipochondria, azt viszont biztosan tudjuk, hogy nagyon rossz véleménye volt az orvosokról, több darabjában is kegyetlen tréfát űzött belőlük, ráadásul kedvelte a „médecin – assassin” (orvos – gyilkos) rímpárt. És milyen a sors keze: a halhatatlan író-színész éppen a Képzelt beteg címszerepében kapott a színpadon végzetes rohamot…

A hipochondria Dani Shapiro írónő szerint egy kis démon, amely nem öl, de elveszi az élet ízét. A pszichológusok szerint súlyosabb esetekben mentális betegséggé válik. A hipochonder rögeszmésen keresi magán a betegségek tüneteit, önszuggesztióval fájdalmakat kreál magának.

A hipochonderek száma a mai modern időkben növekszik, mivel az embereknek a betegségeket illetően nagyobbak az ismereteit, és több diagnosztikai eszköz is áll a rendelkezésükre.

Orvosi értelemben Hippokrátész írta le a hipochondirát, aki szerint a májból, a hasnyálmirigyből és a vastagbélből ered. Az ógörögök azt hitték, ezekben a szervekben van az érzelmek, az érzések központja, mivel a bennük keletkezett legkisebb fájdalmat is rosszul értelmezheti a hipochondriára hajlamos ember. Valójában ez a betegség ősrégi, az ember legmélyebb bizonytalanságából, a haláltól való félelméből fakad.

A hipochonder minden bajra tud orvosságot, csak a saját rögeszméjére nem, még a leggondosabb orvosi vizsgálat sem győzi meg arról, hogy nem beteg. Sőt, ha az orvos vagy a család megpróbálja győzködni arról, hogy egészséges, gyanút fog és azt gondolja, hogy nagyon beteg lehet, ha ennyire bizonygatják az ellenkezőjét.