Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Erdőfürdő japán módra

2020. július 02. - Benke Rita

 59453.jpg

Több havi bezárkózás után a természet ideális rehabilitációs eszköz.

Az „erdőfürdőt” nem szó szerint kell érteni, nem fürdőzést jelent egy erdei forrásba, hanem erdőben tett kötetlen sétát, a természetben való gyönyörködést. A japán kifejezés, a „sirin joku” az erdő atmoszférájával való találkozást jelenti, legalább 2 óra sétát.

Az ötlet a japán kormánytól származott még a 80-as években. Felismerve pozitív hatását, azóta a költségvetés egy részét ennek a népszerűvé vált szabadidőeltöltésnek a kutatására fordítja.

Az Outside című amerikai lap egy 2012-ben megjelent cikke népszerűsítette az Egyesült Államokban is. Ma már számos nyaralóhely és nemzeti park ajánlj különleges erdei útvonalakat.

Szakértők szerint 30 év múlva olyan közkedvelt relaxáló lesz, mint jóga. Egy kutatás 300, 18-25 éves fiatalból álló csoportot figyelt meg a városban és az erdőben tett sétájuk idején. Megállapították, hogy az erdei séta után alacsonyabb volt a koleszterin-szintjük, lassúbb a szívverésük és alacsonyabb a vérnyomásuk. A kiotói egyetem kutatói nagyobb skálán állapították meg, hogy az emberek erdei kirándulása után jobb hangulatúak lesznek, és a depressziósoknak is javul a kedélyállapotuk.

A Nippon Medical School tanulmányaiból kiderült, hogy egy „erdőfürdő” után aktívabbak lesznek a szervezetben a limfociták, amelyek védik az immunrendszert és gátolják a vírusok és daganatok aktivizálódását.

A fizikai és mentális pozitívumok tehát nyilvánvalóak. Amerikai kutatók tették bizonyossá, hogy a természetben tett séta világosabbá teszi a gondolatokat, egy európai kutatás pedig arra az eredményre jutott, hogy a fák közötti lét 16%-kal csökkenti a korai halálozást.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr5615978450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása