Előre is köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. Benke Rita vagyok, és itt a falakon látható képek az én munkáim.  Szeretném elmondani, hogy nem vagyok művészettörténész. A véleményem elsősorban anyai, alkotói és ilyen értelemben nem szakmai.

A biblia történetei gyerekkorom óta érdekelnek, eleinte mesének hittem az izgalmas történteket, melyek közül különösen Jézus és édesanyja, Mária sorsa, érdekelt. Ezért is próbálkoztam velük témaként is alkotói munkám során. Az itt jelenlévő képeim közül három szól Jézusról, a haláláról és a feltámadás reményéről, valamint a Pietán. Ezek a kérdések, mint anyát is foglalkoztatnak, hiszen egy szülőnek örök tragédia, ha elveszti gyermekét.
Egyik legkedvesebb témám az Angyali üdvözlet.

M.S. Mesternek csak néhány festménye ismeretes, melyek közül a legismertebb az 1506-ban készült Vizitáció, így a mester valamikor a 15-16 században élt és képei nyomán járhatott Itáliában, mert stílusára hatottak az ottani művészek.

A Vizitáció képen azt a meghitt, szeretettel teli pillanatot örökíti meg a művész, amikor Mária látogatóba érkezik Erzsébethez, miután az Angyaltól megtudja, hogy a nála idősebb, távoli rokon Erzsébet is gyermeket fogant. Míg Mária Jézust, Erzsébet Keresztelő Szent Jánost hordozza méhében.

Tehát közös bennük mindkettejük áldott állapota. Valóban meghitt a pillanat a két szent nő között, arcukon mégsem az öröm, a boldogság mosolya terül szét. Mindketten komolyak, érzik „feladatuk” súlyát, még tekintetük sem kulcsolódik egymásba M. S. Mester képén. Pedig örülnek, és boldogan sietnek egymás felé. Erzsébet jelképes csókkal illeti Mária feléje nyújtott kezét, míg balkezével megsimogatja Mária gömbölyödő hasát. Ezek a gesztusok a Messiás iránti tiszteletadásnak szólhatnak. Olyanok a megfestett mozdulatok, mintha felénk sétálva kilépni szándékoznának a képből e szent asszonyok. Szinte bevonódunk az eseménybe.

Komolyságuknak oka lehet az is, hogy érzik, sejtik-tudják gyermekeik drámai jövőjét, sorsát?

Jómagam is próbáltam megfesteni ilyen és ezekhez hasonló pillanatokat – ha nem szerénytelenség M.S. Mesterrel egy lapon említeni alkotásaimat - az elgondolkodó, kissé talán ijedt, de büszke, aggódó, ám boldog gyermeket váró asszonyokat láthatunk a mester képén.

Kilobog a képből és a nézőre ragyog a két nő fehér fejfedője. Máriáé makulátlan-hófehér és Erzsébeté is fehér, de halvány óarany árnyék felhőzi be, utalva tapasztaltságára, korára.  Árnyék, de Isteni! Ez a szín tér vissza Mária dúsan hullámzó fürtjein, Erzsébet gazdag ruhaujjain, a mennybolton, továbbá Mária viseletén is jelen van az arany, mégpedig az övén, jelezve a Kincs, vagyis a Messiás ottlétét a méhében. Rózsaszín ruhája az örömét, az isteni jelenlétet pedig a kék palástja fejezi ki.

A csendes, finom, lágy mozdulataiknak méltó ellentétük a ruháik, stóláik, kendőik dinamikus hullámzása, aláomlása.

Két, állapotuk ellenére is kecses nőalakot láthatunk, két pompás virág között. Balról a tisztaság kék írisze Mária mellett, amely kék visszatér leomló köntösének kékjében. Az írisz tőrszerű levelei Mária hétfájdalmát jelképezik.

Jobbról, Erzsébet, az érett asszony vörös köntösében, aki mellett a ragyogó vörös virág, az élet, a vér, a szeretet, az erő szimbóluma, egyebek mellett.

A ruhák és füvek között szerényen, szinte igénytelenül bújik meg egy bokor szamóca, melynek az 5 virágszirma Jézus 5 sebére utalhat, a levelek hármasa pedig a Szentháromságra.

A két főszereplőn kívül többször visszatér a kettes szám: például egy  gyaloghíd, rajta két emberrel és a vár vizes árkának hídja, melyen szintén két alakot láthatunk az egyébként néptelen tájban.

Kettősséget máshol is tapasztalhatunk.

Mária mögött a természet motívumai: sziklák, tele hasadékokkal, repedésekkel, tanújaként a természet, az időjárás, az éghajlat viszontagságainak. A sziklákon vékonyan megtapadt gyenge talajnak köszönhetően, a nehezen megkapaszkodó magányos növények, a fák különös alakzatokat vesznek fel, eltorzulnak, elgörbülnek, szimbolikájaként az emberi életnehézségeknek, de a nehéz sors dinamizmusa is tükröződik általuk. Mária hófehér kendőjének hosszú, „S” alakú lobogása visszaköszön a feje fölötti sziklából kinőtt, szintén „S” alakú, de kiszáradt, megfeketedett fában, valamint testének „S” alakú tartásában.

Erzsébet mögött nemcsak Isteni, hanem főleg emberi alkotások, épített tájelemek, gazdag palota, templomtorony, rondella, egy szürke, cölöpökön álló építmény is látható, a hatalmas kék hegyek előterében, a tó vizének ölelésében.

Figyelemre méltóak a dús zöld bokrok már a sziklák tövében, itt a szeplőtelen anya fiatalságát jelképezve.

Az ugyancsak a sziklás dombot megkerülő, arra mintegy feltekeredő út emlékeztet bennünket a via crucisra, a via dolorosára, Krisztus útjára, a szintén felfelé haladó Golgotára.

A kristálytiszta világoskéken csobogó víz a tisztaság, megtisztulás, és a keresztvíz allegóriája.