Az uborkasalátához nem kell föld-levegő

rakéta, és különben is senkit sem hoz ma

már lázba egy kis fokhagymás-tejfölös

intifada – dünnyögte porlasztó

bajsza alatt a kis piros Beetle

megtorpanás nélkül, amikor Néma Költő

átkapcsolt a szuper eksön legújabb részére,

mazochista fejét egy antrax-szal töltött

párnán nyugtatva. Five hours later,

idején a Hold-üdvözlet ászanasornak,

a költő kigúvadt szemét Sárga Hajcsavaróra

függesztette és bodorodó füstöt engedett

ki a joghurtos palackból. Szürke Füst

skizofrén egyszerűséggel, nagy képességű

dzsinnek képzelve magát, varázsszőnyegéről

átszállt a költő kedvenc kanapéjára és

megírta köszöntőjét az antarktiszi

Padlizsán Köztársaság nemzeti ünnepére.

Ekkor Néma Költő átadta a „Munkavállalók

Kiszolgáltatottsága Pártjának Kék Szalaggal

Színesített Vaskereszttel Nehezített

érdemérmét a nélkülözésektől korán

megszürkült, vézna asszonyának abból

az alkalomból, hogy kitüntetés szüli az

alkalmat. Aranybogaram – mondta egy

bebábozódott, mutáns futrinkának az

egészségtelenügyi miniszterré avanzsált

kis piros Beetle megtorpanás

nélkül…

Késik, késik, késik, sőt talán el is marad

idén az önigazolást kereső krizantémok

Mindenszenteki zarándokútja – mondta

kispista, a frissen delegált kerékkötő, mint

független, béke poraira lelkületű

képviselőfánk, színtelen, szürke hangon.

És cvikipuszit küldött párnás tenyerével

az átmenetileg kényszerű szükségből

út menti hivatást űző múzsának.

2001.10.26.

© Benke Rita, 2001