Hej, a haj nem jár egyedül -

gondolta Néma Költő, miközben

elmélyülten bogarászta a graffitiként

díszelgő feliratot a skinhead elveket

valló parókatulajdonos üzletének

homlokzatán, miközben a kis piros

Beetle megtorpanás nélkül, teljes

tömegével tüntetett a sziámi, a pekingi,

a perzsa és a magyar házimacskák

személyiségi jogait elfogadtató törvény

(népszerű és népnemzeti nevén cic-cic)

megszavazásáért.

A Luca napjára szervezett főtéri,

függetlenségi nagy gyűlésen Néma Költő

felállt egy sámlira, de a sötét mágia

boszorkányai résen voltak és tétován

hébe-hóba öltöztek, elterelve ezzel a

figyelmet az olyan lényegtelen emberi

különbségekről, mint a vasorrok, bibircsókok,

bibircsókák, elálló fülek, ó- és ikszlábak, vagy

az etnikai és vallási hovatartozás.

Ebben az időben vált ismertté egy súlyos

(minimum három vagy kicsit sokszögűbb)

szerelmi dráma, ugyanis Sárga Hajcsavarót

lecsapta Szürke Füst kezéről a virágos

Jeans-be öltözött Szarvassá Vált Fiú

és meghódított kedvesét szarvára tekerve

elvágtatott a sűrű-sötét újpalotai lakótelepi

rengetegbe, ahol a házak között nyomuk

veszett. Néma Költő piros tintába mártotta

elavult számítógépét és súlyos szívvel,

kemény elhatározással kezdte írni a harmadik

évezred egyik első – a költő nélkülözésektől

korán megszürkült vézna asszonya reményei

szerint egyszer még iskolai tananyaggá váló –,

szerelmi drámáját.

Hare, hare. Hare Krishna – mantrázott a

Gangesz vize felett a legszelídebb gombafejű

és a hazaérkezők nyugalmával olvadt eggyé

a szent víz molekuláival. És közben a

kis piros Beetle megtorpanás

nélkül…

Késik, késik, késik a vacsora má’ megin’ –

mondta a harmincéves házasok

belenyugvásával, színtelen, szürke hangon

Néma Költő. Szánakozó, egyszersmind éhségtől

kopogó tekintetét asszonyára vetette,

töltőtollát kikapva a különös állagú anyagból,

és felhajtotta a tévedésből mégis megaludt

piros tintás joghurtot.

© Benke Rita, 2001

2001-12-10/12