Néma Költő jobb keze – hasznossága és

magasabb rendűsége megingathatatlan

tudatában – választás elé állította a

költő megnémult száját, amikor az

teljes bizalommal hagyta a szalvétát

tartó bal kezének, hogy a francia halleves

felülmúlhatatlanul ízletes, ám látványos

maradványait letörölje ajkairól.

Válassz! – mondta. Nőj fel a feladathoz

és dönts: ő vagy én. A jövő elkezdődött.

A kis piros Beetle óvatosan húzódott

félre a szolidaritásból Molotov-koktélokat

hajigáló tüntetők útjából és szemérmesen

hunyta le fényszóróját, látva a gáz- és

villanyszámla áfával megnövelt végösszegét,

majd lágyan belekarolt Sárga Hajcsavaró

könyökébe, akit ilyen gondok nem nyomasztottak,

lévén lakályos otthona még mindig

a sátortető-formára hajtogatott szociológiai

diplomája. A bizalmas érintés zöld ködöt

bocsátott Szürke Füst féltékeny szemére

és bánatában borbarnán gomolygott a jeges

Északi széltől vízszintesen kavargó

nagyheti hóesésben. Ekkor tűnt fel

Néma Költőnek egy hosszú fülű, piros szemű,

puha egyén, aki ünneptelenül tarka, kissé

ovális, tojásdadon kerekedő csiri-csárékkal

megrakott kosarat tartott a karján (útban a

Piroska-erdőben lakó nagymamához),

miközben színvakon várt, várogatott

a zöldfényre az út másik oldalán,

és vörös szeme hipnotizáltan meredt

az utazók keresztre feszített, valami

nagyszerűt váró hangulatára. De hiába,

a kis piros Beetle megtorpanás

nélkül...

Késik, késik, késik a feltámadás,

és ha így megy tovább elmarad a pünkösdi

Oscar-sziromhullás, miképpen mi is

megbocsátunk az ellenünk vétkező

BKV-ellenőröknek – mondta színtelen,

szürke hangon az ajatollah bánatosan,

tolla elhullása miatt érzett nem szűnő

fájdalommal. Néma Költő nélkülözésektől

korán megszürkült vézna asszonya végső

reménytelenséggel vetette el a kutatás

tavaszi magvait a húsvéti körmenetben

hőn szeretett párja hangjának csíráit

keresve. De hiába, ilyen hidegben csak a

pingvinek költenek irodalomra…

2002-03-25

Benke Rita