Vannak emberek, akik, ahol megjelennek, ott felragyog a napfény. Sokszor szó szerint is. Benke Rita közéjük tartozik.

Egész lényéből árad az életszeretetet, a harmónia, a szüntelen öröm és boldogság-keresés ragyogása és ezt a fényt át is tudja sugározni környezetére: Anyaként, Asszonyként, Gyógyítóként, a világ apró rezdüléseire is figyelő és fogékony alkotó Emberként.

Ez a napfény, a létezés örökmozgó színes vibrálásai, a jótékony energiák mosollyal teli áradása jelenik meg festményein is. Még a látszólag komorabb hangú képek mögött is megoldás, a kiút világosságát kínálja, hiszen akár Orpheus alvilágbeli bolyongása, akár Senki és William Blake utolsó útja végén ott van egy új, ismeretlenekkel teli dimenzió. De igazán elemében akkor van, amikor képein is együtt lélegezhet a természettel, a mindennapi újjászületéssel, amint ez látható mediterrán képein: amikor együtt ébredt a tenger felett felkelő Nappal és megragadta az izzás szinte másodpercenként változó árnyalatait, amikor a római romokat világította be a nyári alkonyat, vagy amikor egy toszkánai hegy peremén ráültette ecsetjét az esti szelekre. E derűt érezzük, amikor egy olajligetbe kalauzol bennünket, vagy amikor egyetlen nagy élénk kavargásban egyesíti a Tavasz összes zsongását.

Benke Rita mindenütt megtalálja a fényt: egy felhős ég aranyló hasadékában épp úgy, mint Föld és Víz találkozásánál, az élővé varázsolt csendéletben, mint az álmok megfoghatatlanjában. Ám, ellentmondva a fizika törvényeinek, az ő fényei nem illannak el, hanem itt maradnak nekünk e táncoló pillanatfelvételeken. Ezt nyújtja át ma szeretettel Önöknek Önöknek a Művész.

Göbölyös N. László