Ismeretségünk csak néhány találkozásból áll:

Először átvette épp’ hatalmát Gál bácsinál.

*

Ó, jaj, nem lenni szörnyű igazságtalanság…

Gyermeki lelkemben a félelem ütött tanyát:

Érthetetlen, nem - miért szükséges az elmúlás?

Halálosan féltettem tőle magam, anyám, apám.

Hideg-sötétnek képzeltem, vadnak, gondolatban,

Sehol máshol: Ő csak sötétben, mélyen lakhat,

(félem hát a sötétet még ma is, lankadatlan).

*

Sokkal fájdalmasabb lett az újabb találkozás,

Amikor gyors mozdulattal lendített a kaszán,

És alig harminchat órával nagyapám után,

Sietősen vele ment férje után, nagyanyám.

*

Megismerhetetlen, kitartó és halhatatlan.

(Ifjaknak érthetetlen és elfogadhatatlan.)

*

Nem másított ezen pár későbbi találkozás,

Irtóztató Kaszasuhintó Pokolbély Phál -

Élőnek élet az eleme és nem a halál.

Olykor újra eljött hozzám, megmutatta magát,

De csak ijesztgetett és nem tett rám mélyebb hatást.

Majd – talán, hogy felnőjek? – elragadta anyukám…

Gyűlöltem. És megöltem volna, ha hagyja magát –

Kinevetett Kaszasuhintó Pokolbély Phál.

*

Másképp nézem én azóta

Megváltozott ettől fogva

Nem sajog úgy a hatalma.

*

Na, nem, nem várom persze az újabb találkozást…

Váratlan vendég Ő, sosem tudjuk mit, miért csinál.

Már sokat tudok róla: személytelen találkozás…

Nem ismerem még (ki igen?) teljes vérvonalát.

Úgy hallottam nagyanyjáé hercegi család,

De megesett és elbukott a szerelmes leány,

És szenvedélyének gyümölcse Pokolbély Phál.

Szegénykét nem fogadta be a kékvérű család,

Sötét vidéken rejtették el anyát és fiát,

Itt született Ördögpoklán, közel hozzánk, a srác.

Ősök helyett felnevelték az ős, bakonyi fák.

*

Tartok tőled Kaszasuhintó Pokolbély Phál.

*

Koros már, de még mindig nagyon jól tartja magát,

Titka a kefir és a sokszínű táplálkozás,

Töretlen étvágy, a napi tornafoglalkozás.

Egyedül él, nincsen párja, hű társa a magány.

*

De a hely, ahol él…

A hozzá vezető út kemény.

Na, és az élet, amit él…

Szó-szó! Őt még mindig félem én,

K.P.Phál talán még nem enyém.

*

Megérint néha, sötétre festi hangulatom,

Tudom, félem, irtózva várom is azt a napot.

Talán-talán már nem kell túlontúl sokat várnom

(Félek az idő nem elég, szellemem csapongó)

És csak remélhetem én, hogy befejezem dolgom:
Lelkem útrakész lesz (testem meg úgyis halandó).

Azt hiszem az öröklétet semmiképp sem vágyom,

A szépséget, értéket, harmóniát kívánom.
Keresem is szorgalmasan, de nem mindig találom…

(Kaszasuhintó Pokolbély Phálnál találom?)

2000-07-01-02.