1. Udvariasság

A telefonfülke megemelte tetejét, mintegy kalapként, a belépő előtt. Szíve szerint meg is hajolt volna enyhén, egyidejűleg e köszöntő gesztussal, de a budai szelek már régen megmerevítették a derekát, a testét. Ez a természetes, olyan magától értetődő, mondhatni zsigerből jövő udvariasság annyira elemi, sőt alapvető tulajdonsága a telefonfülkék sok évtizedes nemzetségének, hogy szinte már észre sem vesszük.

A telefonálni betérőnek néha mégis nehéz megérteni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Budapesten a budapestiek legtöbbjének – kortól, nemtől, végzettségtől, beosztástól, egészségi állapottól, identitástól, szexuális irányultságtól függetlenül - nem spontán viselkedési jellemzője és magatartási jegye, az egyébként önmagunk felé olyannyira megkövetelt, elvárt, jóleső figyelmesség. Teszem azt akár a köszönés, köszöntés, előreengedés, ülőhely átadás és más egyebek tekintetében.

Nehéz ezt megérteni, és ezzel nem volt másként a telefonálni betérő 70-es évekbeli (bár e tény mostanáig is semmit sem öregedett) egyén sem, de nem lehetetlen, különösen, ha a bemutatásra nincs lehetőség, és imígyen ismeretlenül is illik legalább egy „jó napottal” viszonozni a kalap híján megemelt tető gesztusát.

• Jó napot kívánok! – jött a fogak közül szűrve, ha lehet ilyet mondani, a csak enyhén kényszeredett köszönés. Ezt követően, kissé megütközve emelte le (a státuszát tekintve özvegyasszony), a kagylót, és zavartan kezdte tárcsázni a számokat, mert hát mit lehet tudni, ki mindenki bújt, álcázandó magát, utcai telefonfülke jelmezébe, kihallgatván özvegy Orbánnét, amint az Ő olyannyira szeretett-utált Gizájával beszél bensőséges lelkivilágáról, a vérzivatarba beledobozolt macskajátékokról, mindössze egy percbe zsúfolva a lágerek népét, tekintettel a megdrágult tantuszokra, a ratkógyerekek nyugdíjfeltételeire, valamint a Megyeri-híd építőinek kifizetetlen számláira.

2.

Krumpliról elmélkedve

Ugye nem vagyok egyedül, bátorítsanak, kérem, mondják, hogy Önök is gyakran elgondolkodnak a piacokon és a zöldség-gyümölcs boltok táblái láttán, hogy mitől zöldség a zöldség, pláne, ha sárga, mint a répa, ha fehér, mint a retek belseje, ha lila, mint a cékla.

Persze én is tudom, hogy teljes joggal zöldség a sóska, a spenót, a karalábé, a kelkáposzta, a téli és a nyári fejeskáposzta, a saláta, a brokkoli, sőt még a fehér-zöld karfiol is. Hogy a mostanában divatossá lett rukkoláról, madársalátáról már ne is szóljak. De vajon miért zöldségesek árulják a korántsem zöld krumplit, szebben kifejezve a burgonyát, latin nevén Solanum tuberosumot. Egyáltalán, fűztem tovább a gondolatot, elmélkedett-e már azon valaki, hogy zöldség-e a burgonya, s ha igen, akkor mindegyik fajta az-e? Mert ugye van a sárga, lisztes burgonya, ami főleg a szilvás gombóc és a krumpli nudli tésztájába nagyon finom, vagy krumplipürének. Aztán van rózsaszínű, fehér, és ott van az Ella, a Charlotte, a Red Lady, melyekről az ember kifinomult hölgyekre gondol inkább, semmint holmi földszagú, kezet piszkoló, ám kellően elkészítve finom és kedvelt zöldségre. És akkor nem is szóltam még a magyar Balatoni Rózsáról, a Katicáról és a Hópehelyről.

Egy krumpli honlapon mondják, hogy a jó krumpli legalább B főzési típusú minősítésű legyen, mint ama Góliát-fajta (nem keverendő semmiképp össze a Dáviddal konfliktusban keveredett, s majd meglepetésre a viadalban vesztessé vált úrral). Továbbá a termesztő szempontjából elengedhetetlen, hogy a levélsodró vírussal szemben rendelkezzék rezisztenciával, még mielőtt zöldséggé lenne, vagyis növény korában, (hogy a csíkos hátú, sárga hasú kolorádóbogárról már ne is essék szó), ám legyen fogékony a lombfitoflórával szemben – olvasom a honlapon. És akkor megláttam, egy fényképet a krumpliról, metamorfózisának növényi idejéből, ha hiszik, ha nem, zöld az istenadta…

3.

Piaci fehérnemű árus

• Csókolom, jöjjön, vegyen egy szép bugyit! Van itt fehér, ezüst, rózsaszín, fekete, virágmintás, csupa csipke, aztán van tanga, van hagyományos és van francia fazon, lepje meg a férjét, vegyen egy vagány, szexis darabot.
• A férjem nem visel ilyesmit – veszem tréfára, de nem érti a viccet, meg sem hallja, amit mondok.
• Engem azért állítottak ide, hogy eladjak, ne menjen haza bugyi nélkül asszonyom…!