9.
Szigorúan titkolt
A szigorúan titkos irat, talán soha nem szenderül ki, hogy véletlen szándékkal kapott-e „nyilvános” minősítést, vagy publikussá akarta-e tenni egy a kutatásban részt vevő, összetett humán organizmus, de tény, hogy egyszer minden, így az is kiderült, hogy a kártékony mikroorganizmusok, úgyis, mint a lépfene nemes antraxa, legalább olyan fontos-titkos akár a pestis oltása egykor.
A tömegpusztításra, sőt akár még az emberi élet kioltására is alkalmas biológiai fegyverek élő állati és emberi önkéntes alapú kipróbálását titkos kormányülésen döntötték el, főkatonák, főtudósok, főhírszerzők, főfők, sőt fő főfők, s ők állították egyhangúan a sajtótájékoztatáson, hogy „kérem, ez katonadolog”. Meg, hogy „jobb ma egy lépfene, mint holnap két attak, akarom mondani antrax”.
A tényfeltáró újságírás kurázsit sem nélkülöző tagjainak azon kérdésére azonban senki sem merte a válaszadás ódiumát felvállalni, hogy jobb-e egy 100 éves író mostanság, mint egy ma született bárány.
10.
Hagyományőrzés
- Mondd Lujza, hogyhogy nem festettél piros tojást hétfőn, várhatóan az új fejlesztésű illattal, a mustársárga mustárgázzal locsolkodó hagyományőrző ifjaknak és még ifjabbaknak? – kérdezte édesjólajosom, hangjában meg sem próbálva titkolni a dobozba zárt felháborodást.
- Édesjólajosom nem értesz te a divat világához, idén húsvétkor a tradicionális, frissen reszelt tormát (megbolondítva egy kis vörösiszappal) ajánlják mustár helyett a hirosimai, nagaszaki és az atomkutatásban jártas illatkutatók.
11.
Vaják-varázs
A javasasszony arcán szétterülő élvezettel dobálta a hatalmas kondérba – az ősi és kipróbált receptnek megfelelően – a porcelán-kék marhaszemet, nadragulyát, tábornok bajszát, biofegyvertégelyt, éjfélkor szedett macskagyökeret, kutyafüle mákkalt, teliholdkor fejt kecskebak tejet. Végül megkoronázta az áldozati húsvéti bárány vérével és a nukleáris arzenál (nem tévesztendő össze a londoni FC Arsenal csapatával) titkos leírásával.
Óriás tűz lobogott az üst alatt, forrón terjedt a gőz, már egészen ködbe vonva Budapestet, szél terítette az öreg Európa fölött, egy óra múlva elérte Amerika földrészét, kelet felé meg Ázsiát… pedig a horoszkóp gazdagságot, a meteorológus tájfunt ígért, anyám meg könnyű álmot.
- Mit tettél volna, ha nem alszol? – jött a költői kérdés
- Tudja a hímes tojás.
- április 8.
12.
Egy kiállítás tojásai
A Népek Rajzának Erős Forrás Múzeuma által gondozott, gondosan meghirdetett alternatív tojásfestő pályázat ezer legszebb darabjából szervezett kiállításon voltak csipkés, szalmás, írókázott, hagymahéjjal, céklával, spenóttal, csalánnal festett, patchwork-ös, cérnás, kalocsai, matyó, buzsáki, sárközi és torockói hímzésmintás, mi több patkolt, fabergé, csillagos, iszlám rajzolatú, a keresztény liturgiából ismert motívumos, paneles, matricás, piros-fehér-zöld, napos, holdas, csillagos, mindenféle csíkos, pöttyös, tulipános, eu-csillagos tojás, ám ezek mellett immáron második alkalommal, már-már hagyományosan kerülnek dobogós helyre a vörösiszappal hímzett húsvéti tojások.
- Akár száz évre elegendő mennyiséggel főztünk be eme új festékből – nyilatkozta Húsvéti Nyúl a híradó kérdésére.
- április 9.
13.
Gurtni
Elszabadult a konyhaablaki reluxa zsinórja, s ha már útnak indult, gondolta megszakítja a kapcsolatot, a hátralévő fél méterrel. A gondolatot tett követte és a reluxa szakadár jobb oldala leszakadt.
A zsinór folytonossága tehát megszakadt. Mert, ami elszakadhat, az egyszer ezt meg is teszi. Mint rendesen - akartam írni -, mármint, hogy ez nem igaz, tudniillik a szakadt állapot, nem a rendes tulajdonsága néki. Ugyebár rendesen inkább húznia, eresztenie kell hosszú éveken át, ahogy kényünk, meg a kedvünk diktálja, avagy a Nap emelkedése tavasztól, mint a rosszul működő hasnyálmirigy nyomán a vérben a vércukor szintje, amint a gyengülő Langherhans-szigetek egyszer csak diabéteszbe vezetik az emberi testet, úgyis, mint diasztolé, diaporáma és diafilm, Diagenész, dialógus, ne adj isten diaré. Mert akkor aztán futhatunk, akár a szakadás nyomán leszaladó reluxa lapjai.
- április 11.
Papírzacskó
- Kaphatnék egy papírzacskót nehogy meggyűrődjenek, míg haza érek? – kérdezem a papírboltost, akitől 20 ív A4-es lapot vásároltam almazöld és fűzöld színben, tekintettel a kirittyent tavaszra (ráadásul azonos a keresztnevünk a boltossal, kitűzője tanúsága szerint, bár ez nincs szoros összefüggésben a történet tényeivel).
- Nincsen, nem kaptunk a központtól. Műanyag szatyrot tudok adni, darabját 20 forintért – válaszolja nem kedvesen, de nem is hetykén.
„A pénztártól való távozás utánreklamációnak csak a döglött halak miatt,
valamint az elgörbült kisszegek esetén
adunk helyt!
Vezetőség”
|