Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

A stressz enyhítésének 3 módja

2017. március 04. - Benke Rita

wheat-visuel04.png

Egy stressz, egy kellemetlenség hatására az embernek összeszorul a gyomra. Ez jel arra, hogy az egész testünk lazítani akar, de a rossz érzés egyetlen helyre koncentrálódik, a szegycsont alatti idegnyalábra, a plexus solarisra, egy fontos energiaközpontra, amelyet érzéseink szívének tekintenek – írja a Le Figaro.

A lap három szakember tanácsát tolmácsolja arra vonatkozóan, hogy miként segítsük az oldódást.

Annie Casamayou természetgyógyász:

„Ügyeljünk, hogy az 5 percig tartó gyakorlat közben ne zavarjanak meg bennünket. Feküdjünk a hátunkra, húzzuk fel a térdünket és a megmelegített egyik kezünket helyezzük a szegycsontunk alá, a másikat a köldökünkre. Szívjuk be mélyen a levegőt az orrunkon keresztül és lélegezzük ki szájon át.

Figyeljük 2 percig, hogy hasunk hogyan dagad a belégzéstől és hogyan ereszt le a kilégzéstől. Fejezzük be a gyakorlatot néhány lassú lélegzéssel és közben gondoljunk sárga színű dolgokra (búzamező, napraforgó, nap), mert a jógában, a meditációban, a harcművészetekben a sárga színnel, a tűzzel asszociálják ezt az idegnyalábot. Az energia és az öröm színének is tartják.”

Elisabeth Nado litoterapeuta 20 éve köveket használ a masszírozáshoz. Nála is a sárga színűek a kedvencek.

„Citrinnel dolgozom, amely segít megszüntetni a feszültséget. A borostyán energiát, erőt ad. Az aranytopáz életkedvet, nyugalmat” – árulja el.

Jean-Charles Sommerand, aromatológus az olajokra esküszik.

„Aromatikus olajokkal kezelem a stresszt – mondja – kétóránként tegyünk az ujjunk hegyére 1-2 csepp olajat és könnyedén masszírozzuk meg vele a szegycsontunkat körkörös mozdulatokkal, néhány másodpercig, vagy hosszú percekig, ahogy időnk engedi. Az olajok magukban is dolgoznak. Kiegészítő lehet egy kis reggeli nyalánkság: tegyünk 1-2 csepp babérolajat egy 250 grammos akácmézbe és jól keverjük el. Ebből fogyasszunk reggelente két kiskanállal.”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr9812307495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása