„Ne halaszd holnapra, amit megtehetsz holnapután” – ez a mottója a nyugati társadalmak felnőttei legalább 20-%-ának. Ez derült ki a chicagói Procrastination Research Conference ülésén, amely a halogatás művészetével foglalkozott.

De mi motiválja a halogatókat? A De Paul egyetem kutatói szerint a fő ok a többiek elítélő véleményétől való félelem. A halogató elsősorban attól fél, hogy tehetetlennek tartják egy adott feladat elvégzésére és inkább tologatja azt az utolsó pillanatig, abban a reményben, hogy valami közbejön és nem is kell teljesítenie. Van olyan halogató is, aki úgy gondolja, hogy sürgőssé válás nyomása alatt, az utolsó percben jobban tud teljesíteni. Ez természetesen illúzió. (Ezt a felfogást jól ismerjük Magyarországon is az egyetemisták vizsgákra való felkészülésének módjából, vagy a diplomamunkák leadása körüli bonyodalmakból…).

A Bariban működő Aldo Moro egyetem pszichológia-tanára, Maria Sinatra, aki részt vett a chicagói konferencián, elmondta a La Repubblicának, hogy aki így cselekszik, nem tudja reálisan felmérni saját magatartását és inkább halogatja azt a dolgot, ami értékelése szerint rosszul sülhet el. Sok a fiatal közöttük,  főleg azok, akik a szülői házban mindent megkapnak, nem tudják reálisan felmérni feladataikat, és megtorpannak az akadályok előtt.

A chicagói konferencia résztvevői úgy látták, hogy az egész modern társadalom a halogatás felé halad. Példaként emlegették az e-kereskedelemben alkalmazott „last minute” elvet, amely premizálja azt, aki az utolsó pillanatban vásárol. Véleményük szerint inkább azt kellene jutalmazni, aki jóval előbb veszi meg, amire szüksége van.

A konferencián egy mítoszt is leromboltak: sokan abba az illúzióba ringatják magukat, hogy ha a hivatalban a főnök vagy a kolléga szintén halogató, akkor az ő halogatásával szemben elnéző lesz. Ez tévedés, a halogató, aki tudja, hogy saját tétovázása rossz szokás, elítéli azt, aki hozzá hasonlóan cselekszik – méghozzá halogatás nélkül…