Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Nagy-Britannia harcot hirdet a kalóriák ellen

2018. március 27. - Benke Rita

article-2066060-0ef22a3800000578-10_1024x615_large.jpg

Nagy-Britanniában a gyerekek és a felnőttek nagy része túlsúlyos vagy elhízott az ezzel járó kockázatokkal, betegségekkel. A Public Health England kormányügynökség ezért indít most harcot  kalóriák ellen.

Az ügynökség szakértői szerint a túlsúlyos vagy kövér fiúk naponta 500, a lányok 290 kalóriával fogyasztanak többet, ami egy teljes étkezéssel egyenlő. Ezért felkérik az élelmiszeripart, hogy termékeikben csökkentsék 2024-ig 20%-kal a kalóriatartalmat. Ez főleg a burgonyasziromra, a szószokra, a készételekre vonatkozik. Azoknak a cégeknek a neve, amelyek ezt nem teljesítik, mintegy szégyenpadra, nyilvánosságra kerül.

A cél kettős: a lakosság egészségének javítása és az egészségügyi kiadások csökkentése. A brit egészségügyi szolgálat (NHS) jelenleg kb. 6 milliárd fontot költ a kövérséggel összefüggő betegségek gyógyítására. Negyedszázad alatta cél megtakarítani 4,5 milliárd fontot és megmenteni több mint 35 ezer embert a korai haláltól.

A cél eléréséhez az élelmiszeripar több utat követhet: megváltoztathatja az ételek összetételét, csökkentheti az adagokat, vagy felhívhatja a vásárló figyelmét a kevesebb kalóriát tartalmazó ételekre.

A 20%-os csökkentést széles körű elemzések alapján határozták meg, valamint az érintett cégekkel való egyeztetések után.

A One You kampányával egyszerűen megjegyezhető tanácsot ad: a túlsúlyosoknak csak következő számokat kell megjegyezniük: 400 – 600 – 600, azaz a napi háromszoros étkezésnél ne fogyasszanak ennél több kalóriát.

A nagyobb étterem-láncok, a McDonald’s, a Subway, a Starbucks készek együttműködni a PHE-vel, jelzik azokat az ételeket amelyek megfelelnek e három számnak.

A PHE ugyanakkor felkéri a szülőket is, hogy a tízórai, az uzsonna összeállításánál is csökkentsék a kalóriákat úghy, hogy ne tegyenek ki többet egyenként 100-nál. A cukrozott üdiítőkkel együtt 50%-kal csökkenti a gyerekek kalória-fogyasztását.

Az egészségügy a továbbiakban első rendű feladatának tekinti a helyes életmód tudatosítását. A szülőknek is meg kell tenniük a magukét, annál is inkább, mert az adatok azt mutatják, hogy anyáknak kb. 40%-a nem méri fel, hogy gyermeke túlsúlyos vagy kövér, hanem súlyát normálisnak tekinti.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr3513778978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása