Nem is olyan régen a gyanús jel egy rúzsfolt, egy hosszú hajszál a kabáton, a szokatlan késés, a hosszan foglaltat jelző telefon volt. A féltékeny partner nagyítóval vizsgálta a másik fél magatartását, lépéseit, a feltételezett hűtlenkedés legapróbb jeleit.

Ma az új technológiák burjánzásának idejében a féltékeny férfi/nő vadászterülete elsősorban az internet, amely lehetvé teszi a másik életének aprólékos kikémlelését. Ellenőrzi a beszélgetéseit, kapcsolatait, a fotókat, a posztokat. Pokollá teszi a saját életét. És ezt még borzalmasabbá teszi azzal, hogy nemcsak a másik jelenére, hanem múltjára is féltékeny.  Mindent tudni akar róla abban a reményben, hogy mindenben ő volt az első. Nem elégszik meg azzal, amit a másik elmond, bevall neki magáról.

A kizárólagos birtoklási vágya és/vagy a szeretett lény elvesztésétől való félelem a motiváció.

A féltékenyeknek több típusa ismert modern korunkban is. Van, aki csendben tűr. Magányos lélek, aki féltékenysége afféle Achilles-sarkának, sérülékenysége részének tekinti. Van,aki csak mérsékelten, a józan ész határain belül fejezi ezt ki párjának.  És van, aki képtelen visszafogni magát és ellehetetleníti a közös életet. Ez attól is függ, hogy hol van a másik fél tűréshatára.

A féltékenység azonban semmilyen esetben sem vezet jóra. A gyanakvás légköre, a jelenetek előbb-utóbbi megölik a szerelmet és a harmóniát, és mint arra a la Stampában megszólaltatott pszichológusok felhívják a figyelmet, hogy egy idő után a féltékenység áldozata egyfajta „házi őrizetnek” érezheti kapcsolatukat, amellyel szemben az egyetlen kiút a szökés. És a modern technológia sem zárja ki a legsúlyosabb bűn elkövetését -  akár a féltékenykedő, akár az azt megelégelő részéről.