Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Bingeni Hildegard, aki felfedezte a lelkiállapot és a belek állapota közti elválaszthatatlan összefüggést

2020. szeptember 11. - Benke Rita

77593-1200-1200-max.jpg

A középkorra a mai napig, némileg tévesen, úgy tekintünk, mint sötét, elmaradott korszakra, pedig akkor is voltak a tudományt tisztelő és magas szinten művelő emberek.

Közéjük tartozott Bingeni Hildegard, akit a római katolikus egyház 2012-ben avatott szentté, egyben doktorrá az orvostudományban elért, ma is modernnek tekinthető eredményeiért.

Hildegard, akit a „rajnai Sybillaként” is emlegettek, Bermersheimben született 1098-ban egy tízgyermekes arisztokrata családban. Nyolcévesen került a disibodenbergi kolostorba és apáca lett. Később ő maga alapított egy kolostort Rupertsbergben. Megalkotott egy eszperantóhoz hasonló nyelvet, a „Lingua Ignotát”, amelyet a kolostorban használtak. Sokrétű érdeklődés jellemezte: értett a drágakövekhez, a csillagászathoz, egyházi zenét is komponált. Zeneműveit a Symphonia harmoniase caelestium reveleationium gyűjtemény őrzi. Élénk levelezést folytatott Rőtszakállú Frigyes német-római császárral és III. Jenő pápával, aki még a püspöki szinóduson is felolvasta Hildegard teológiai fejtegetéseit és konzultálni szokott vele, mert próféciái mindig bekövetkeztek.

Az orvoslás is érdekelte. Hitt abban, hogy ez ember egészségi állapotát befolyásolják életkörülményei. Tanulmányozta a növényeket és személyre alkalmazott gyógyírt készített belőlük, a páciensek lelkiállapotának megfelelően. Közülük többet használnak a mai fitoterápiában, például a köményt a hányinger, a mentát a gyomorfájás ellen, a hölgymált a vizelet karbantartására, a kaprot az orrvérzés ellen. Fontosnak tartotta az életenergia fenntartását a betegség megelőzése érdekében, amelyeket a helytelen táplálkozás okoz.

Számára az élelmiszerek négyféle típusba tartoztak: voltak meleg, hideg, száraz és nedves ételek, és a jellemzőket hasznosnak tekintette a beteg lelki egyensúlyának megteremtésében. Például száraznak tekintette a galambhúst, hidegnek a salátát, melegnek a csicseriborsót.

Hildegard talált az élelmiszerekben olyan anyagokat, amelyeket ma vitaminoknak, ásványoknak nevezünk. A lista fontos alkotásának tekintette a tönkölyt, amely szerinte „jó vért csinál, boldoggá, békéssé” teszi az embert. Nemrég fedezte fel egy kutatás, hogy ez a gabonaféle szénhidrátokat, aminosavakat, B-vitamint, folsavat, szelént és foszfort tartalmaz. A nyers gyümölcsöket, az epret, a szilvát, az őszibarackot, és a nyers zöldségeket viszont ártalmasnak tekintette. Azt tartotta, hogy a főzéssel megszűnnek a szervezetre potenciálisan ártalmas hangulatok, különösen, ami a szívet és a lépet illeti. Az emésztőrendszer megtisztítására teafőzetekkel alkalmazott léböjtöt, és fokozatosan ajánlott egyre szilárdabb ételeket a fizikai erő visszanyerése céljából. Az édesköményt különösen jótékony hatásúnak tartotta az emésztés és az általános egészség szempontjából. És hihetetlen éleslátással Hildegard rájött arra is, hogy az ember hangulata és a belek egészsége kulcsfontosságú és egymástól elválaszthatatlan mutatói az egészségnek. Erre a nyugati orvoslás csak az elmúlt évtizedekben jött rá.

Causae et Curae című munkájában Bingeni Hildegard így ír: „A melankólia szülte fekete köd felmegy az agyba, amelyet hatalmába kerít az őrület, majd lemegy a belekbe, elpusztítja az ereket”. Egy, a Nature-ben a közelmúltban megjelent tanulmány megállapította, hogy a depressziós emberek beleiben sokkal kevesebb a baktérium, mint az egészségesekében.

Hildegard 1179-ben halt meg Bingenben. Napjainkban számos olyan klinika működik, főleg Németországban, Franciaországban és Svájcban, ahol az ő terápiáit alkalmazzák a testi-lelki egyensúly helyreállítása érdekében.                     

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr6416195458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása