Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

2021-gyel az emberiség új hajnala köszönt be – bíztat az asztroblogger

2020. december 10. - Benke Rita

121353453-1d2ecd82-3eb6-4627-8308-2c1814cb4e8b.jpg

Elbúcsúzunk a sötét 2020-tól és új hajnal születik az optimizmus, a bizakodás jegyében. Az emberiség újra magára talál, beindul a gazdaság, fejlődik a tudomány, a művészet, a technológia – jósolja Horoszkóp 2021 című könyvében Simon and the Stars olasz asztroblogger, akivel a La Stampa készített interjút.

-Könyvében azt írja, hogy 2021 új korszak kezdete lesz. Miért?

-2021 fontos küszöb. Elvisz bennünket a Vzöntő korszakba, a haladás, az egyenlőség korába. Már az 1960-as években megnyilvánultak az első jelei: az űrverseny, 68, Woodstock, a nők egyenlőségéért folytatott harc, Martin Luther King álma. 2021-től elmélyítjük ezeket a témákat. Mint ahogy a nagy változásoknál történni szokott, kontrasztként érkezik. 2020, amely elválasztott minket egymástól, egyben meg is értette velünk a közelség értékét. A közös élet szabálya megértette velünk, hogy túl kell lépnünk a korlátokon, hogy ebben az összekapcsolt világban vannak problémák, amelyeket csak közösen lehet megoldani. lehet, hogy erre volt szükség, hogy beléphessünk egy új évtizedbe, ahol az együttélésnek új szabályai alakulnak ki. Mindenek előtt a természeti források tisztelete és egyensúlyban tartása. Ebben nagy jelentősége lesz a nemzetközi jognak, az államok közötti együttműködő magatartásnak. Átgondolásra szorulnak a leghagyományosabb intézmények. Valószínűleg vita tárgya lesz a technológiai fejlődés és a környezetvédelem, az egészség közötti kapcsolat. Lehet, hogy mindnyájan érezni fogjuk az „újjáépítés” szükségét, és ez teszi majd lehetővé a gazdasági válságból való kilábalást.

-Melyek lesznek a Vízöntő-kor központi témái?

-Az új éra jelei tükröződni fognak az egyéni jelekben is. A kardinális jegyekben (Kos, Rák, Mérleg, Bak) születettek megerősítik függetlenségüket és nagyobb önbizalmuk lesz.

Új kezdet lesz a fix jegyek (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) jegyben születettek számára is, valóságos forradalom. Új utakat találnak, bizonyos esetekben új szerepet kapnak, új munkahelyet vagy lakhelyet választanak.

Természetesen új kezdet lesz a mozgó jegyűeknek (Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak) is. A változás azonban nekik nem jelent kihívást, mert rugalmasak, identitásuk képlékeny, szeretnek kísérletezni, nehezen tudják korlátozni magukat. Az új évben ebben kell megtalálniuk az egyensúlyt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr4016324552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása