Elegünk van a pandémiából, a katasztrófákból, a földrengésekről, a háborúkból. Steven Taylor, kanadai pszichológus a Huffington Postnak adott interjúban egy hátborzongató élményét mesélte el. Saját szemével látta, hogy emberek egy csoportja nevetett, miközben emberek zuhantak ki egy repülőgépből.

Taylor, aki a vancouveri University of British Columbián a szerencsétlenségek pszichológiájára szakosodott, tudja, hogy az intenzív és állandó stressz érzéketlenné teszi az embereket, rontja az empátiát. Ezt nevezte a híres amerikai író-esztéta Susan Sontag „a borzalom banalizálódásának”. Ugyanez történik sok olyan személlyel is, akik átéltek egy katasztrófát. Közülük csak sokan nem őrzik meg a mások iránti együttérzést, igaz, az ilyen trauma kiválthatja éppen az ellenkezőjét is.  Minden az egyes ember érzelmi világának állapotától függ. Az is elképzelhető, hogy az empátia-hiány egyfajta tudatalatti védekezés, mint azt sok esetben tapasztalhattuk akár háborús vagy holokauszttúlélőknél, vagy pedig erőszakot elszenvedők esetében.

Az empátiát befolyásolja az is, hogy egy adott katasztrófa hozzánk fizikai vagy érzelmi értelemben közel vagy távolabb történik. Az előbbinél magától értetődőbb az együttérzés, a távolihoz mindenképpen erősebb belső indíttatás szükséges.  

Tény, hogy a koronavírus-járvány az elmúlt két évben alaposan megtépázta empátiánkat, a betegekről, halottakról szóló napi jelentések elvesztették hírértéküket. Ahogyan ezt még a 60-as években Herbert Marcuse, a kor talán legnépszerűbb filozófusa mondta: eljön egyszer az idő, amikor a katasztrófahíreket ugyanúgy fogadják az emberek, mint az időjárás-jelentést, vagy egy futballmeccs eredményét. Pedig akkor még csak a műholdas televíziózás korai korszakában voltunk, az internettel beköszöntő információáradatról nem is álmodhattunk. De ez az érzés munkál bennünk akkor is, amikor évről évre a szörnyűségek, emberi tragédiák dominálnak egy-egy World Press Photo kiállításon. Az empátia tudományos kutatóinak fontos feladata lesz a jövőben, hogy ennek a végletekig felgyorsult világnak a hatását vizsgálják, hogy ilyen körülmények között mennyire vagyunk képesek még egyáltalán figyelni a másik emberre.