Vannak emberek, akik megőrzik jókedélyüket akkor is, ha kellemetlen dolgok történnek velük. Ennek okával mostanság sokat foglalkoznak a kutatók.

Gilles Pourtois, a genti egyetem pszichológia professzora a túléléssel összefüggő alapvető mentális mechanizmusnak tartja, amit fejleszteni is lehet.

Michel Lejoyeux francia pszichiáter A jó kedély négy évszaka című könyvében szintén a pozitív látásmód tudományosan bizonyított fejlesztésének módszereit kutatja.

A jó kedély alapja egy neuroközvetítő, a dopamin áll, amely az agy mély régióiban jön létre.

„Amikor valaki olyan hírt kap, aminek örül, a dopaminnak köszönhető energialövést érez” – magyarázza Pourtois.

De a dopamin önmagban nem magyarázza a jó kedélyt. Kell hozzá egy másik neuroközvetítő, a szeratonin, amelyet egyébként felhasználnak az antidepresszáns gyógyszerekben is. A kettő egyensúlya a jókedv receptje.

Ez nemcsak a jó közérzetet biztosítja, hanem azt is, hogy milyennek látjuk a világot, mert a dopamin a homloklebenynek abban a részében terjeszkedik, amely a kognitív folyamatokat végzi.

Agyunk két módszerrel dolgozik, egyrészt úgy, hogy a már elraktározott adatokat dolgozza fel, másrészt úgy, hogy a külső ösztönzőket keresi. A dopamin ez utóbbihoz ad plusz energiát.

A pozitív kedély hatására az ember kíváncsi lesz arra, hogy mi történik körülötte a világban. Jobban odafigyel az újdonságokra, míg a negatív gondolkodók inkább önmagukra koncentrálnak és negatív gondolatokon rágódnak.

Még meglepőbb, hogy a jókedélyűek másképp értékelik tévedéseiket is. Kisebb jelentőséget tulajdonítanak nekik, mint a rosszkedvűek.

„Amikor tévedünk, egy riasztási jel hangzik el az agyban. Ez a jelzés halkabb, ha jókedélyűek vagyunk. A tévedést egyszerű ténynek tekintjük, amiből le kell vonni a tanulságot – magyarázza Lejoyeux. Ez kreatívabbá teszi az embert. Tehát nem igaz a „megkínzott zseni” mítosza!

Ha a dopamin energia-átvitele gyenge, az függhet genetikai örökségtől, vagy súlyos gyerekkori traumáktól is. Lejoyeux könyvében felsorolja azokat a technikákat, amelyek jókedvűvé teszik az embert.

Ilyen például a zenehallgatás. Egyes melódiák euforikus hatást válthatnak ki, hatnak a szívritmusunkra. Ilyen például Mozart Török indulója, vagy Dave Brubeck Take Five-ja, de nyilván sokakat indít be Bartók Allegro barbarója, vagy a Beatles, a Rolling Stones, a Led Zeppelin egy-egy remek dala és lehetne a végtelenségig sorolni a klasszikus, a jazz és a rock klasszikusait.

Egy másik felfedezés, aminek tulajdonképpen  magától értetődőnek kellene lennie: a mosoly hatalma. Az agyhoz kapcsolódó arcizmok természetes antidepresszánst termelnek. Mosolyogjunk, ha morózusnak érezzük magunkat, ez talán javítja a kedélyállapotunkat. Persze még jobb, ha van mellettünk valaki, akinek a mosolya önmagában elűzi a rosszkedvünket, vagy egyszerűen megnevettet minket.

Jót tesz továbbá mindennemű mozgás, a torna, a napozás, a d-vitaminokban gazdag táplálékok fogyasztása.

Lisa Feldman-Barrett amerikai neurológus szerint agyunk regisztrálja, ami a testünkben folyik a hozzá érkező jelzések alapján, sőt, bizonyos mértékig előre is jelzi azokat. Ezt  fogyó energiaként is érezzük, ami rontja a kedvünket. Rajtunk áll ilyen megtalálni, hogy mi hiányzik, hogy ez az energia feltöltődjön és visszanyerjük derűnket.