Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

A jó alvás segíti a gyerekeket az olvasásban és az új szavak memorizálásában

2021. december 04. - Benke Rita

children-reading-books-scaled.jpg

A londoni Regent’s University kutatói a British Journal of Educational Psychology-ban jelentették meg tanulmányukat, amelynek alapja 339, 4 és 14 év közötti gyermek három éven keresztüli megfigyelése volt.

A szülőket arra kérték, hogy válaszoljanak a gyerekek alvásával kapcsolatos kérdésekre, alvásidejükre, az éjszakai ébredéseikre, az újraelalvásra, továbbá a nappali alvásokra, a lélegzésre és arra, hogy mennyi idő alatt alszanak el.

A gyerekeket viszont olvastatták, és figyelték, hogy mennyire gyorsan és tisztán ejtik ki a szavakat. Az alvásproblémás gyerekek pontszámai alacsonyabbak voltak, mind az olvasás, mind a kiejtés terén.

Különösen az alvás közbeni légzészavar és a nappali alvás kötődött a rosszabb olvasáshoz. A brit tanulmányban ezeknek a gyerekeknek az aránya 42% volt, egy ausztrál tanulmányban viszont ugyanez az arány 53% volt.

A legkisebbeknél e probléma megoldásához elég néhány viselkedési módosítás, például nem szabad, hogy túlságosan későn feküdjenek le, vagy számítógépet, esetleg mobiltelefont használjanak alvás előtt.

A kaliforniai egyetem Center of Mind and Brain kutatóinak a Current Biology-ban megjelent tanulmánya szerint az agy egyes területei, a hippokampusz és a homloklebeny lépnek működésbe a pihenés idején, és rögzítik a memóriába az újonnan tanult szavakat. A mágneses rezonanciás mérések eredményei a gyerekeknél megerősítették a kapcsolatot a memória mechanizmusa és a szótanulás kapcsolatát a homloklebenyben.

A békés álom dicséretéhez tartozik két amerikai kórház, a Brigham és a massachusetts-i Woamn’s Hospital kutatása, amely azt sugallja, hogy azok az újszülöttek, akik hosszabban alszanak és ritkábban ébrednek fel éjjel,  kevésbé lesznek hajlamosak a kisgyerekkori túlsúlyosságra. 298 újszülöttet figyeltek meg 2016 és 2018 között, és kiderült, hogy azok, akik egy órával többet alszanak, azoknál 26%-kal kisebb a kockázat az elhízásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr516769690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása