Nem igaz, hogy az autisták szomorúak – írja naplójában Federico, s Repubblica állandó szerzője. A lap egy rövid eszmefuttatást idézett belőle bizonyos tévhitek eloszlatására.

„Mint nem verbális autista, van valami, amit képtelen vagyok megérteni bennetek, nem-autisták. Amikor találkoztok velünk, mélységes szomorúságba estek, mondhatnám, tele lesztek fájdalommal, mert úgy gondoljátok, hogy mi autisták soha az életben nem lehetünk boldogok.

Elárulom, ez egy óriási tévedés.

Tetszik, hogy ilyen szomorúnak látlak benneteket, megértem, hogy ez egyfajta szeretet irántam, de én, mint autista nagyon jól élek, van, amikor boldogan, van, amikor nem, ugyanúgy, ahogyan ti.

Az én boldogságom, hogy egy nagy, igen kényelmes ágyban alszom egy kellemes szobában, és amikor felébredek, finomakat reggelizem. Aztán a következő napokban sportolok, dobolni tanulok, cikkeket írok a Repubblicának, és sok más kellemes és fontos dolgot csinálok, néha inkább fontosakat, mint kellemeseket.

Mivel nagyon nehezen fejezem ki magam szóban, az emberek keveset beszélnek hozzám, és ez egy isteni szerencse, mert társadalmatok fecsegő részén kívül kerülök, és csodás dolgokat tudok csinálni másokkal egy fantasztikus közös csendben, amit imádok.

Ti szomorúak vagytok, hogy én autista vagyok, én pedig örülök, hogy élem autista életemet, még ha vannak is az életben kikerülhetetlen nehézségek. Attól tartok, hogy úgy érzitek: csak nektek áll nyitva a boldogság útja, és mivel én teljesen más vagyok, azt a következtetést vonjátok le, hogy csakis boldogtalan lehetek.

Most pedig megpróbálok úgy gondolkodni, mint ti: normálisnak lenni szörnyű lehet, mert a normálisak szomorúak, elnyomottak, fásultak. Álmokkal töltik fel magukat, amelyek a valóságban váratnak magukra, vagyis a boldogtalanság biztosítékaivá válnak.

Hol az igazság? Szerintem normalitás nem létezik, mert mindannyian másképpen vagyunk ügyesek valamiben és mindenki másképpen tud boldog lenni. Én, mint autista, egész jól elvagyok, remélem, ti is. Ha kell, szívesen segítek.

Az én életreceptem: sok vágy, de nulla elvárás. Tudok egy olyan bázisszinten élni biológiai dimenziómat, hogy boldoggá tehet egy zuhanyozás vagy egy vacsora. Várjunk sokkal kevesebbet az élettől, így aztán sokkal több meglepetésben, örömben lehet részünk, amelyekért hálásak lehetünk.”