talpamban dübörög
villan a basszus-fény
Fekete Özvegy
felfalja szerelmét
ajtók tárulnak gitár sikolt sírva
csatornába hull, hullám veri vissza
keserű nyál a számban:
Fehér Özvegy belefon magába
tükör mögé rejtett
döglött-világ-álmok:
lóbáljuk ki a hullát hatalmából
hulljanak a barna szirmok
a méltatlan rózsaágyból
Fekete Fiú trombitahangja,
sirató asszonyok mormolása,
végső imák dadogjatok:
Jim és a Kedves velem mulat
ma már ne ríjatok
Egymásba karoló körök
feszüljetek az éjszaka lányaira,
piros a káprázat lábuk között.
Pattanó köntösük legyen
szentségtelen-szent szemfedél
a sírba égett gyertyafényen.
Megtisztult napok üdvözüljetek!
The End!
Vég ne győzzön Genezisen.
Van Gogh szalmakalapos koponyáján
zúgjon a zsoltárok
százados porába rejtett Apokaliptikus hangulat.
János tálcán tálalt fején felcsillan
a csillag: fény felhők függönyén.
Igen.
Igen?
Igen!
Táguló terek támadó tűzfalai nyomasztanak.
Tarts meg, emelj a tiszta, égbolton túli tisztaságba.
Tiporjuk el a lét sárkányait, a Szent György talpai alatt tekergő kínokat.
A világ palotájában csak téglányi a sátán sápadt szeme, a illanó fény… ellobban a szertehulló pillanatban.
Örvénylő szédület teperne maga alá, füst tekeredik tüdőágaim-rügyeim között.
Japán papírusz-paraván árnyékán bujkál a fertőzött dög, júdáspénz pörög gyulladt szemhéja mögött.
Megtartalak a mélység iszonyata fölött, pupilláink tengerében fennmarad az üldözött.
*
Egy repülőgép az őszi csatorna fáinak hegyén,
rózsaárus árulja utolsó kenyerét.
A szent ostya füttye szájpadlásunkra tapad,
tenyered hasamon, hajad a vállamon,
ez a múlhatatlan, örök hatalom.
(2003. szeptember)