Bill Sutherland, a cambridge-i egyetem biológus professzora a karantén miatt sok szabadidővel rendelkezett. Elolvasta dr. Maudhi al-Rasidannak, a mezopotámiai kultúra szakértőjének az ókori konyhaművészetről szóló könygét és elhatározta, hogy a leírtak alapján megpróbál elkészíteni egy-két kr.e 1750 körül született ételt.
Elmondása szerint néhány ára alatt sikerült is neki egy sült, egy pörköltszerűség és hozzá egy kerek kenyér. Mivel a magyarázatok elég szűkszavúak voltak, néha a fantáziájára kellett hagyatkoznia. Mivel a leírásban nem szerepelt például, hogy mit kell csinálni a vörös- és a fokhagymával, köretként tette hozzá a pörkölthöz. A báránysültnél annyit változtatott, hogy a szószhoz nem vizet, hanem paradicsomot kavart.
Sutherland össze tudott állítani egy Tu Huként leírt salátá is, amely hagymábóül, rukkolából, korianderből, céklából és sörből állt. Szerinte ahhoz a salátához hasonlított, amelyet ma különösen az északi népek fogyasztanak.
Megítélése szerint amit főzött, ízletes volt, még étteremben is megfelelt volna.
A sikertől fellelkesülve a professzor feltette receptjeit a netre és akkor érte a meglepetés: több mint 20 ezren osztották meg és 62 ezer lájkot kapott. Bill Sutherland az ókori étkek kapcsán híresebb lett a világon, mint egész addigi munkásságával.