Vannak emberek, akik minden kérésre igent mondanak, akkor is, ha ezek kellemetlenek számára, vagy éppen mással vannak elfoglalva és a kérés nem is életbevágóan fontos. Mindenkinek örömet akarnak szerezni.

Scott Rower pszichológus szerint ez a törekvés a gyerekkorból származhat olyanoknál, akik diszfunkcionális közegben éltek, amelyben traumákat, agressziókat szenvedtek el.

Többségük nem méri fel, hogy ez egy megszűnt helyzetet tükröz, és már nincs erre szükségük erre a megfelelési stratégiára. Úgy fogják fel, hogy a természetükhöz tartozik.

A túlzott kötelezettség végül stresszt, depressziót, bűntudatot okoz – írja a Huffington Post, amely szakemberek tanácsait idézi, hogyan lehet ettől a rossz szokástól megszabadulni.

Mielőtt igent mondunk egy kérésre, kérdezzük meg magunktól, hogy miért csináljuk, mi motiválja és hogy valóban akarjuk-e és van-e hozzá elegendő energiánk.

Nem azért mond-e igent, mert fél visszautasítani, vagy arra gondol, hogy majd ő is megkérheti az illetőt valamire? Sokszor nem is azért mondanak igent, mert a kérés egy főnöktől, egy rokontól, agy baráttól érkezik, hanem attól fél, hogy önzőnek találják.

A nemet mondásra kis dolgokon kell edzeni. Rower szerint ez olyan, mint egy izomfejlesztő gyakorlat, minél többet csinálja az ember, annál könnyebben megy és egy idő után rájön, hogy nagyon ritkák az elutasítás miatti szörnyű reakciók.

Gondoljuk át, hogy kik azok, akik valóban sokat várnak tőlünk anélkül, hogy bármit is adnának cserébe. Gondoljuk át, hogy melyek a mi prioritásaink, és kik azok, akik visszaélnek a mi jóindulatunkkal, nagylelkűségünkkel. Nem vagyunk kötelesek egy kérésre azonnal válaszolni. Jogunk van a kéréssel kapcsolatban több kérdést is feltenni, és feltételeket szabni.