A közelmúltban jelent meg Franciaországban Marine Turchi Bizonyíték nélkül (Faute de preuves) című könyve, amelyben 80 rendőrt, bírót, ügyvédet, panaszost, különböző szervezetek képviselőit és kutatókat szólaltat meg, hogy a szexuális erőszakkal kapcsolatos igazságügyi hozzáállást világítsa meg.

A szerző megállapította, hogy az erőszak áldozatainak 80% nő. A MeToo mozgalom Franciaországban 2017-ben jelent meg a Harvey Weinstein-ügy kirobbanása után. Az interneten, a sajtóban, a tv-ben nők tízezrei beszéltek az erőszakról, amely a munkahelyen vagy családban érte őket.

De vajon miért húzódoznak az igazságszolgáltatástól?

Turchi naponta foglalkozik ezzel a témával a Médiapart újságírójaként. Az elmúlt két évben közel ezren fordultak hozzá. Meg akarja érteni, hogy miért panaszkodnak legalább ennyien az igazságszolgáltatásra, és az áldozatok egy része már nem is tartja a maga számára megoldásnak. Egyikük, Adéle Haenel egyenesen kijelentette, hogy a bíróságok és  a rendőrök leginkább a lottó kategóriába tartoznak, és ezt a nézetet meglepő módon jogászok is osztják. Egy-egy per kimenetele nagyban függ attól, hogy ki foglalkozik az üggyel. Ha olyan kapja, aki ismeri a témát és tudja, hogy milyen kérdéseket kell feltenni az áldozatnak, van esélye, de ha nem kellőképpen felkészült ember veszi fel a feljelentést, akkor az eredmény katasztrofális lehet, és el is bátortalanítja az áldozatot a további lépésektől. A francia belügyminisztérium felmérése szerint a sértetteknek több mint 80%-a nem is fordul a hatóságokhoz.

A helyzetet javítaná az a megoldás, amelyet egyes ügyvédek és bírók javasolnak: az elkövető megbüntetése helyett egyfajta párbeszédet hoznak létre a tettes és az áldozat között, amelynek eredményeképpen a tettes beismeri bűnét és igyekszik jóvátenni azt. Ezt nevezik resztoratív (kárhelyreállító) igazságszolgáltatásnak, amelynek Észak-Amerikában már komoly hagyományai vannak. Ennek egy másik formája,  ahol részletekbe menően felidézik a történetet és az elkövető eleve elismeri bűnösségét, ehhez természetesen az áldozat beleegyezése szükséges.

A feljelentésektől már csak azért is ódzkodnak sokan, mert az áldozatokat szenvedéseit tetézik az ügyek halogatásával, néha egy-egy eset tárgyalása hónapokig, vagy akár évekig is elhúzódhat, sokszor nem kapnak más értesítést, mint azt, hogy a bíróság lezárta az ügyet. Ez az esetek 70%-ban így is történik. Sokan pedig azért adják fel, mert képtelenek kifizetni a horribilis ügyvédi költségeket.

Miután legtöbben a médiát használják fel arra, hogy megtörjék a csendet, Turchi felveti az újságírók felelősségét, nemcsak abban, hogy leleplezzék ezeket az eseteket, hanem abban is, információs és pedagógiai munkát végezzenek a szexuális erőszak mechanizmusairól és mindazokról a morális, etikai, politika vetületekről, amelyek nem tartoznak a büntetőjog hatásköre alá. És az újságírónő felhívja a figyelmet arra, hogy a szexuális erőszak gyakran nem más, mint a hatalommal való visszaélés egyik súlyos formája…