Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Az olasz serdülők túl sok koffeint fogyasztanak

2018. március 24. - Benke Rita

caffeina-caduta-capelli.jpg

Háromból két olasz serdülő fogyaszt naponta félszer több koffeint, mint amennyit javasol az American Academy of Pediatrics. Ez derül ki a foggiai egyetem kutatásából, amely megjelent az Aeta Paediatrica című szaklapban.

A kísérletben 1213 12-19 éves diák vett részt, valamennyien foggiai közép- és főiskolákra járnak.

A névtelenül kitöltött kérdőívekben arról adtak számot, hogy kedvelik-e a koffeint tartalmazó italokat és hogy milyen rendszerességgel fogyasztják azokat, mikor isszák tanulás, sportolás vagy pihenés közben.

Kiderült, hogy a fiatalok 76%-a fogyaszt koffeint naponta, 46%-kal többet a tanácsolt mennyiségnél. Kávéban, üdítőben, energiaitalban. A kutatók szerint ez a mennyiség idegességet, szorongást, álmatlanságot okoz, valamint hízást, amennyiben cukrot tartalmazó italban fogyasztják. Nagyobb a veszély, ha a nagy részét reggel isszák,  és az is baj, hogy a fiatalok sokszor azt sem tudják, hogy amit fogyasztanak, mennyi koffeint tartalmaz.

Az ajánlott napi adag serdülőknek 100 mg.

A kutatók szerint a felmérést a továbbiakban ki kell bővíteni országos viszonylatra és azt is meg kell vizsgálni, hogyan aakul a felnőttkori koffeinfogyasztás annál, aki serdülő korában már rendszeres fogyasztója volt. Majd kampányt kell indítani a serdülők körében a fogyasztás csökkentése érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr5013768934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása