Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Milyen jelei vannak annak, hogy éjszaka nem pihenjük ki magunkat?

2020. március 23. - Benke Rita

 

insomnie2.jpg

A franciáknak több mint egyharmada 6 óránál kevesebbet alszik – állapította meg az ország egészségügy-minisztériumának készített felmérés. Philippe Beaulieu doktor alvásspecialista ismertette a Le Figaróban a kialvatlanság jeleit és kúrálásának módjait.

Aki jól alszik, reggel gyorsan és frissen tér magához. Ellenkező esetben lassulása sokáig eltart. A meleg víz az orvosság. Biológiai óránk ugyanis úgy működik, hogy központi hőmérsékletünk ébredésünkkel emelkedik. Egy rossz éjszaka után egy meleg zuhany segít felgyorsulni.

Jelzés a napközbeni ásítás, ha nem az unalom, vagy az éhség jele.

A kevés alvás felborítja az étvágyat szabályozó hormonok működését, de sajnálsos módon az éhes ember nem a gyümölcsre, zöldségre veti magát, hanem az édességre. Amerikai tanulmányok kimutatták, hogy az Egyesült Államokban elterjedt túlsúlyosság egy része nem a helytelen táplálkozás, hanem a bioritmus megzavarásának az eredménye.

Aki keveset alszik, gyakran ébred fejfájással. Az agy idegei, neuronjai nem pihenték ki magukat. Tíz perc pihenés nyugalomban, fénytől védetten általában elmulasztja.

Alvás közben az izmok ellazulnak, reggel olyan feszültek, mintha futóversenyen vettünk volna részt.

Az agy alvás közben is aktív. Szelektálja, osztályozza napi dolgainkat. A fáradtság akadályozza ennek a mechanizmusnak a működését. Ezért nehezebben koncentrálunk, könnyebben elfelejtünk dolgokat – „tele van a fejünk”, szoktuk mondani.

Éjszaka nemcsak az esetleges nehéz vacsora emésztésével kell megbirkózni, hanem a nap során ért izgalmakkal is. Az álmok ebben úgy működnek közre, mint egy biztonsági szelep, amely a paradoxális alvás alatt eltávolítja ezeket a tudatalattinkból. Ha ez nem megy végbe, idegesebbek, esetleg agresszívebbek leszünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr3015543794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása