Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

A csokoládé jótékony hatása mentális és fizikai egészségünkre

2022. május 12. - Benke Rita

chocolat-noir.jpg

Az agy és az emlékezet stimulációja, a depresszió kockázatának csökkenése köszönhető a finom édességnek a kutatók szerint.

2016 májusában jelent meg az Appetite című folyóiratban az ausztráliai Adelaide egyetem, az amerikai Maine állami egyetem, valamint a luxemburgi egészségügyi intézet közös tanulmánya, amely szerint a csokoládé heti fogyasztása összefüggésbe hozható a jobb kognitív teljesítménnyel.

A kísérlet során mintegy 1000 embert kérdeztek étkezési, köztük csokoládéfogyasztási szokásaikról. Kiderült, hogy azok, akik legalább hetente egyszer esznek csokoládét jobb eredményeket értek el a kognitív teszteken és jobb volt a vizuális memóriájuk is.

A kutatók szerint ez mindenekelőtt a kakaóban lévő flavonoidoknak köszönhető, amelyek megvannak a kávé és a tea molekuláiban is. Minél több a kakaó a csokoládéban, annál erősebb a hatása, tehát a leghasznosabb a fekete csoki.

A Nature-ben 2014-ben megjelent tanulmány főleg a csokoládé és az emlékezet kapcsolatát kutatta. Ebben is fontos a szerepe a flavonoidoknak. A kutatók két csoportra osztották a résztvevőket. Az egyik csapat 50-69 évesekből állt, ők 3 hónapig kaptak egy folyadékot, amelyben koncentrált mennyiségben tettek flavanolt. A kísérlet végén azt tapasztalták, hogy az agyakban megerősödött a véráramlás abban a részben, amely az emlékezet romlásával köthető össze. Scott Small, a tanulmány egyik szerzője szerint ha az egyik résztvevőnek az emlékezete a kísérlet elején olyan volt, mint egy hatvanévesé, akkor a végére már 30-40 évesekével vetekedett. Ez persze a mindennapokban aligha megvalósítható, hiszen egy adag flavonol-koncentrátumos ital négy és fél tábla csokoládénak felel meg.

Egy harmadik tanulmány, amely 2019 augusztusában jelent meg a Depression and Anxiety szakfolyóiratban azt állapította meg, hogy a depressziót is csökkentheti a fekete csokoládé fogyasztása. Kanada és brit kutatók 13 ezer amerikai csokoládéfogyasztását elemezték és arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszeres fogyasztóknál 70%-kal kisebb a depresszió kockázata.

Egy 2018-as brit tanulmány szerint, amelynek kísérletében 25 ezren vettek részt,  csokoládéfogyasztás a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is csökkentheti. Ennek az ok-okozati összefüggéseit azonban mindeddig nem sikerült egyértelműen kimutatni – írta a francia Huffington Post, mindazonáltal figyelmeztetve arra, hogy  azért a csokoládé  édesség, tehát nem árt óvatosan fogyasztani a cukor káros hatásai miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr3517827751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása