Benke Rita alkotói oldala

Rita-galéria

Rita-galéria

Miért ne étkezzünk az íróasztalunknál?

2021. május 27. - Benke Rita

odf7d6cmvv4e5z4ovmplpwsrha.jpg

A francia kormány évekig tiltotta, hogy a dolgozók a munkaasztaluknál étkezzenek. A munkaügyi miniszter azonban a járvány megjelenésekor ezt a rendeletet megszüntette.

A rendelkezés azonban, úgy tűnik, csak formailag  kedvező, mert az otthon dolgozók többnyire nem használják ki és a lakás erre alkalmas helyén táplálkoznak.

Tartalmától függetlenül ez jó hatással van, mert az ember az íróasztalánál általában úgy eszik, hogy nem is figyel arra, hogy mit és mennyit – írja a Huffington Post. Otthon viszont távolabb a munkától, mindkettőre nagyobb gondot fordíthat.

A nyugodt étkezés, távol a számítógép kék fényétől, csökkenti a stresszhatást is, ezért a munka produktivitását is javítja.

A szakértők azok számára, akik otthon dolgoznak, ismételten azt javasolják, hogy egy, de legalább fél órát szenteljenek az étkezésnek, és ha a körülmények megengedik, üljenek le egy kicsit egy padra egy közeli parkban.

A témában megszólaltatott dietetikus attól óvja az embereket, hogy otthoni munka esetén ne szaladgáljanak a hűtőszekrényhez, hol ezt, hol azt csipegetve. Sőt, azt tanácsolja, hogy az ínyenc falatokat úgy helyezzék el, hogy ne lehessen könnyen hozzájuk férni.

Végül is az derül ki, hogy a lényeg: lehessen kulturáltan, sietség nélkül étkezni, a helyszín valójában másodlagos kérdés.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritagaleria.blog.hu/api/trackback/id/tr2716570582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása